Ünnepi programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Folklórműsorokkal, tojásfestő, -díszítő és -patkoló bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum március 24. és április 1.

között.A virágvasárnaptól húsvéthétfőig tartó programok keretében hétfőtől szombatig - egyebek mellett -tojásírással, -karcolással és -patkolással, valamint a magrátétes tojásdíszítéssel ismerkedhetnek meg a látogatók délelőtt tíz órától a baranyai faluban - közölte az MTI-vel Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője, hozzáfűzve: a gyerekeket már március 24-i megnyitón, majd azt április 1-jéig minden nap népi játékok várják.
    

A virágvasárnapi megnyitón Borsós István tárogatóművész lép fel, majd kisgyerekek adnak elő folklórműsort, s kezdetét veszi az országos ifjúsági tojásíró verseny, amelyet követően az eredményeket is kihirdetik. Hétfőtől szombatig a helyi Német házban délelőtt tíz órától tartják a tojásdíszítő bemutatókat, március 28-án, csütörtökön pedig Tüskés Tünde szalmafonó művész segítségével húsvéti díszeket is készíthetnek az érdeklődők.
    

Nagypénteken a helyi tojásmívesek állnak munkába, hogy elkészítsék az idei tojásokat, míg húsvétvasárnap faluszerte hímestojás-keresés veszi kezdetét már reggel kilenctől, majd hétfőn délelőtt a zengővárkonyi hagyományőrző egyesület tart locsolóműsort a tojásmúzeum előtt. Nienhaus Rózsa közölte, hogy virágvasárnap és húsvéthétfő között folyamatosan látogatható a Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteménye, a Szalma-kincs-tár gyűjteménye és a zengővárkonyi tájház.
    

A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg. A gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárlókban őrzött darabot tartalmaz. Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a huculmintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és a dróttal díszített tojások is.
    

A múzeumot évente több mint tízezren keresik fel; Magyarország mellett számos európai országból, valamint Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is volt már látogatója az intézménynek. A Míves Tojás Múzeummal és a húsvétváró programokkal, valamint az országos ifjúsági tojásfestő verseny részleteivel kapcsolatban további információk olvashatók a tojasmuzeum.hu honlapon és a Míves Tojás Múzeum Zengővárkony Facebook-oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com