Urbán András rendező munkásságát ünnepli a Sarajevo Fest

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Urbán András rendező munkássága áll az ötödik alkalommal megrendezett szarajevói színházi fesztivál, a péntekig tartó Sarajevo Fest középpontjában - olvasható a rendezvény internetes oldalán.A fesztivál idei alcíme: Mi marad?. Ez az alcím a nagyon gyorsan változó világválságokra utal, arra, hogy már "semmi sem szent", de ha "minden elvet eltaposunk", akkor mi marad - veti fel a kérdést Haris Pasovic fesztiváligazgató. A szemlével egy időben nemzetközi színházi fórumot is tartanak, amelyen több mint 30 európai rendező, producer és színházi vezető vesz részt. A fórum témája a Kelet- és Nyugat-Európa közötti kulturális együttműködés.
    

A péntekig tartó rendezvényen két olyan előadást mutatnak be, amelyet Urbán András rendezett. Az egyik Végel László Neoplanta című regényének adaptációja, amelyet 2014-ben mutatott be az Újvidéki Színház, és amelyet számos fesztiválon díjaztak, a másik pedig Urbán András legújabb rendezése, A hallgatás poétikája a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészeinek előadásában. Ez utóbbi előadás a színházi hanggal, a hangtól a szóig terjedő úttal foglalkozik. Az előadásnak nincs szövege, arra törekszik, hogy bemutassa, milyen hatással vannak a színházi nézőre a különböző hangok, zörejek, morajok.
    

A hallgatás poétikája után, december 1-jén Haris Pasovic fesztiváligazgató beszélget Urbán Andrással a rendező tevékenységéről, színházi víziójáról, elképzeléseiről, terveiről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com