Úszó könyvtárat építettek Hamburgban német művészek

Konsiczky Zoltán, az MTI különtudósítója jelenti: Úszó könyvtárat építettek az Elba egyik csatornáján Hamburgban német művészek - jelentette kedden a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió.A 150 négyzetméteres könyvtárat három művészcsoport hozta tető alá. Az épület félig tutaj, félig pedig ideiglenes építményekből áll.

Csak a nyári hónapokban áll, illetve úszik a fűzfák és a vadkacsák között az északnémet város Wilhelmsburg nevű negyedében.

    
A mesterséges szigeten lebegő könyvtár egyik ötletgazdája, Finn Brüggemann a Deutschlandfunknak úgy nyilatkozott, a céljuk választ találni arra, hogy az emberek a jövőben hogyan tudnának a mai viszonyoktól eltérően együtt élni és dolgozni. "Azt gondolom, hogy ez a vízen lét, a földtől elszakadva létezés elég jó jövőkép erre vonatkozóan" - magyarázta a művész, aki szerint ha valaki ránéz a város térképére, kénytelen rádöbbeni, hogy rengeteg a kék és a vízfelülethez tökéletesen passzolnak a művészeti projektek.
    

Az úszó könyvtár nem a szó szoros értelmében vett könyvtár, mert könyvespolc például egyetlen egy van benne és azon is csak mintegy kéttucat kötet pihen filozófiai és művészeti ismereteket rejtve. Az ft Kultur nevű berlini művészcsoport olasz tagja, Federica Tedi építész a rádiónak nyilatkozva arra mutatott rá, hogy a könyvtár célja a tudás megőrzése és átadása és ez az úszó könyvtárban sincs másként.
    

"Ez a tudás talán kicsit más, mint amelyet a könyvek rejtenek. Ez a tudás azokhoz kapcsolódik erősen, akik élettel töltik meg a helyet" - magyarázta Tedi, aki éppen ezért minél több embert arra bátorít, hogy látogassák meg, töltsék meg élettel az úszó könyvtárat, meséljenek, beszélgessenek. "Mi történeteket gyűjtünk. Mindennapi és élettörténeteket, és a környék történeteit, és megpróbáljuk megőrizni őket" - tette hozzá Brüggemann. A mit nevű francia művészcsoport tagja, Fabien Bidaut pedig azt magyarázta, ennek a könyvtárnak nem az a célja, hogy dolgokat, első sorban könyveket archiváljanak és tároljanak benne, hanem, hogy egy nyitott hely legyen, ahol történetek születnek.
   

A mobilkönyvtárban író- és nyomtatási lehetőségek is vannak, így az itt elmesélt történeteket lejegyzik, összegyűjtik, lefordítják, kinyomtatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com