Utolsó alkalommal rendezik meg a Bánkitó Fesztivált

Utolsó alkalommal rendezik meg idén a Bánkitó Fesztivált - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel."A Bánkitó a kezdetektől fogva nonprofit vállalkozásként működött: minden évben a teljes nyereséget a következő évi fesztivál megvalósítására fordítottuk. Az elmúlt évek egymást követő válságai azonban egyre inkább ellehetetlenítették ezt a modellt.

Civil szervezetként már nem fenntartható az a fesztiválforma, melyet eredetileg létrehoztunk"- fogalmaztak a szervezők a közleményben.

Kiemelték: "a csökkenő bevételek, a megszűnő támogatások és folyamatosan növekvő költségek mellett csak úgy tudnánk tovább működni, ha súlyos kompromisszumokat kötnénk – olyanokat, amelyek szembe mennek az alapértékeinkkel".

A Bánkitó Fesztivált 16 éve kezdték el szervezni azzal a céllal, hogy teret adjanak a sokszínű kultúrközegnek, az alternatív, élőzenei szcénának és szubkultúráknak, valamint felhívják a figyelmet társadalmi, politikai, emberjogi és civil kérdésekre. Fontosnak érezték, hogy a mainstream zenei fellépők mellett bemutatkozhassanak progresszív, kisebb elérésű előadók is, és hogy a zenei programokkal megegyező súlyt kapjanak a színházak, a képzőművészek, a performanszművészek produkciói is - olvasható a közleményben.

A szervezők korábbi közlése szerint mások mellett a Carson Coma, az Analog Balaton, Co Lee és a Csaknekedkislány is koncertet ad az idei Bánkitó Fesztiválon, amelyet július 9-től 12-ig rendeznek meg. A fellépők között lesz a Platon Karataev, Barkóczi Noémi, a Galaxisok, Kolibri, 6363-ra, iamyank, a Selecta dj-i, Lenkke, a Hakumba és a kisbetűs ünnepnapok, a 30Y és az Elefánt is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com