Utolsó koncertek a Gödör Klubban

Április 1-jével bezár a népszerű fővárosi koncerthelyszín, a Király utcai Gödör Klub. Az intézmény kéthetes koncertsorozattal búcsúzik, fellép például az Európa Kiadó, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, a Csókolom, a Balaton és lesz Kontroll Csoport-műsor is."A Gödör Klub április elsejével jelenlegi helyén és formájában megszűnik.

A hely szervezői méltón szeretnének búcsúzni a helytől és a közönségtől" - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

    
Március 14-én a Kiscsillag zenekar klubkoncertjére várják a közönséget, másnap a legendás underground zenekar, a Kontroll Csoport még életben lévő tagjai lépnek színpadra. Ott lesz a két frontember, Bárdos Deák Ágnes és Müller Péter Sziámi, Kistamás László (ének, effektek), Hajnóczy Csaba (gitár) és Farkas Zoltán (basszusgitár), őket az Ági és Fiúk zenészei egészítik ki, de színpadra lép Pintér Béla és további vendégek is.
    

Március 17-én Nyeső Mari koncertezik a Gödörben, 22-én, az utolsó Belvárosi Táncházban a Fonó zenekar és a Csürrentő húzza a talpalávalót. Az Európa Kiadó március 23-24-én dupla, kétnapos koncerttel búcsúzik a helytől. Pénteken Frenk melegíti a hangulatot, szombaton a Pegazusok Nem Léteznek. A két napon a zenekar eltérő műsort játszik.
    

"Januárban és februárban új EP-nk elkészítésének munkálatai zajlottak és jó esély van arra, hogy a koncertek idejére az album meg is jelenik. Ehhez kapcsolódóan tavasszal országszerte lesznek fellépéseink, Budapesten ez a kettő" - idézte a közlemény Menyhárt Jenőt, az Európa Kiadó vezetőjét. A zenekarnak 1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt, amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét, de hosszú évek óta újra aktív és új lemezeket is készít.
   

Március 30-án a Pál Utcai Fiúk zenél a Gödörben, másnap a Csókolom, utóbbi mellett az NDK és a BEKVART is fellép. A Gödör Klub zárókoncertjét április 1-jén Kiss Llaci és Barátai, a Balaton és Müller Péter Sziámi adja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com