Vajdasági színházi előadásokat mutatnak be a Vendégváró Fesztiválon

Február 13. és 15. között tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség.A Vendégváró Fesztiválon minden évben határon túli magyar nyelvű színházi társulatok mutatják be előadásaikat a Bethlen Téri Színházban – közölte az intézmény kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, a VII. kerületi színház ezzel lehetőséget teremt a budapesti közönségnek, hogy megismerhessék a határon túli alkotóműhelyek repertoárját.

A fesztivál idei vendége a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség, amelyet 1987-ben alapított Szabadkán Lálity István rendező és Döbrei Dénes színművész.
Megalakulásuk óta több mint ötven előadást hoztak létre, amiket Európa számos városában bemutattak. Munkáik középpontjában mindig az ember és annak teste, valamint a létezés közösségi mivolta áll - írták.

A tájékoztatás szerint a társulat tevékenysége a régióban sokrétű, interkulturális kapcsolatokon alapuló alkotóközösséget hozott létre az elmúlt évek során. A Nyári Mozi Színházi Közösség tagjai szabadúszó táncosok, színészek, valamint a vajdasági kőszínházak színészei. A tánc, a színház, a zene, a cirkusz, a képzőművészet és az irodalom fúziójával kísérleteznek.

Február 13-án a vajdasági társulat Csodálatos hétköznapok című előadását láthatja a közönség, amely Az angyal válaszol című kötet alapján született, Döbrei Dénes rendezésében. 1943-44 fordulóján, a világháború embertelenségében néhány fiatal budapesti művész egy elzárt budaligeti házban az angyalokkal folytatott párbeszédet – ismertették a közleményben a történetet.

A fesztivál második napján, február 14-én a társulat Imago Sonus című előadása tekinthető meg, amely a tánc, a képzőművészet és a zene ötvözete. A társulat minden alkalommal más képzőművészt kér fel az előadás során létrejövő festmény megalkotására, akinek munkájára azonnal reagálnak az előadók – olvasható a közleményben.

A fesztivál záróestjén, február 15-én a Látóhatár című előadást mutatják be a Bethlen Téri Színház színpadán. A darab az önmegvalósítás lehetőségeit kereső ember utazását tárja a nézők elé a törvényszerűen változó körülmények útvesztőjében - fogalmaztak az előadás ismertetőjében.

A rendezvény kísérőprogramjaként fotóművészeti kiállítás nyílik Szerda Zsófia a vajdasági társulat elmúlt tíz évét bemutató képeiből. A Vendégváró Fesztivál részletes programja, valamint az előadásokról további információk a Bethlen Téri Színház honlapján, a https://www.bethlenszinhaz.hu/vendegvaro-fesztival/ linken olvashatók – áll a tájékoztatásban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

http://ujhazak.com