Változások a Nemzeti Kastélyprogramban és a Nemzeti Várprogramban

Határozatban vizsgálta felül a kormány a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent döntés szerint a következő években negyven helyszínt fejlesztenek, a célra 40,4 milliárd forint európai uniós forrást biztosítanak.A felülvizsgált Nemzeti Kastélyprogram keretében kiemelt helyszínként fejlesztik a fertődi Esterházy-kastélyegyüttest, a nagycenki Széchenyi-kastélyegyüttest, a keszthelyi Festetics-kastélyegyüttest és parkot, a gödöllői Királyi kastélyt, valamint a geszti Tisza-kastélyt.

A Nemzeti Várprogram kiemelt helyszíne az esztergomi vár, a visegrádi Fellegvár, Alsó-vár, Salamon-torony és királyi palota, a gyulai vár és Szigeterőd, az egri vár, a soproni várfal és az ahhoz kapcsolódó múzeumnegyed, illetve a diósgyőri vár.

A Nemzeti Kastélyprogramon belül további tizenöt, a Nemzeti Várprogramban pedig még tizenhárom fejlesztési helyszínt tartalmaz a felülvizsgált projekt. A turisztikai célú, uniós forrásból elszámolható fejlesztések megvalósításához szükséges 40 milliárd 416 millió 800 ezer forintot a nemzetgazdasági miniszternek a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretének terhére kell biztosítania.

A kiemelt helyszínek kivételével a Nemzeti Kastélyprogramra 2017-ben 3 milliárd 538 millió 679 ezer 870 forint forrást különítenek el a költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezetében. A műemlékek hiteles berendezéséhez szükséges műtárgyak megvásárlásához a nemzetgazdasági miniszternek jövőre egyszeri jelleggel, 2018-tól pedig tartós, az előző évi összegbe beépülő módon évi 200 millió forintot kell rendelkezésre bocsátania a büdzsében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com