Változatos programok a Fiumei úti sírkertben

Számos különleges programmal, kiállítással, tematikus sétákkal, játékkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szombaton a Múzeumok éjszakáján a Fiumei úti sírkertben.A program már 14 órakor elkezdődik, ekkor húsz józsefvárosi diák a száz éve elhunyt festőóriás, Csontváry Kosztka Tivadar talán leghíresebb képét, a Magányos cédrust festheti meg a sírkertben a FessNeki kezdeményezés keretében - mondta Somogyi Tibor, a NÖRI szolgáltatási igazgatója, aki az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt kedden.

    
Somogyi Tibor beszámolt arról, hogy 15 óra 30 perctől a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen gyerekprogramok lesznek, kreatív és ügyességi játékokat tartanak Így nevelj hőst, így legyél hős! címmel. 16 órakor időszaki kiállítás nyílik Fejedelmek utolsó útja - Rákóczi és társai újratemetése címmel. "1906-ban mintegy ötven év előkészítés után vonattal szállították haza II. Rákóczi Ferenc hamvait Rodostóból. A tárlat kifejezetten a hazaszállításra fókuszál, láthatóak lesznek Ferenc József császár és Tisza István, valamint Wekerle Sándor miniszterelnök levelezései a témában, lesz anyag a rodostói magyarok utcájáról, a temetésről. A program a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódik" - fejtette ki a NÖRI szolgáltatási igazgatója.
    

Több tematikus sétát tartanak 17 órától a sírkertben. Az egyik vándorló festőink, köztük az ott nyugvó Csontváry, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály és Csók István nyomába ered, kapcsolódva ahhoz, hogy az utazás az idei Múzeumok éjszakája egyik központi témája. 20 órától Síron túli utazások címmel a magyar irodalom nagyjainak képzeletbeli vagy valós utazásait mutatják be a Proscenion Drámaszínpad művészeinek segítségével. A társulat a 22 órakor induló rendhagyó sírkerti lámpás sétán is előad jeleneteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com