Változatos programok Győr-Moson-Sopron megyében

Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.Győrben ezúttal is egy héten át minden nap lesznek programok. A Magyar kultúra hetének nyitányaként hétfőn a József Attila Művelődési Házban Generációk találkozása címmel nyílik kiállítás. A Győri Ipartestület művészeti-kézműves szakosztályának tárlata február 21-ig tekinthető meg. A Rómer-házban aznap vetítik az Egy nap című magyar játékfilmet, amelyet Szilágyi Zsófia rendezett.

    
Január 22. és 27. között Winter Pop-Up elnevezéssel fiatal iparművészek és designerek mutatkoznak be a Nefelejcs közben, a Pinnyédi Művelődési házban pedig Czinka Pannától Kis Grófóig címmel a magyar cigányzene történetéről tart előadás Tóth Péter szociológus.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kedden, a magyar kultúra napján a városi ünnepséget 17 órától tartják a Richter teremben, ahol idén is átadják a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat. Az ünnepi műsorban fellép a Győri Filharmonikus Zenekar.
   

Január 22. és 24. között három alkalommal játsszák a Győri Nemzeti Színházban a Két úr szolgája című komédiát. Január 23-án kortárs magyar költők megzenésített versit adják elő a Kisfaludy Károly Könyvtárban, másnap pedig a Generációk Házában Szülőhelyem, szülőföldem címmel nyílik kiállítás. Elsősorban selymek címmel látható Csurák Erzsébet festőművész önálló tárlata január 24-től a Magyar Ispitában, a kiállítás nyitónapján a Rómer-házban Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres és Lantos Zoltán hegedűművész ad koncertet.
    

Január 25-én a Generációk Házában játszóházat tartanak, a Napóleon-házban a Rómer Múzeum által életre hívott Alkotó Rajztanárok Társaságának téli tárlata nyílik meg, a József Attila Művelődési Házban Rábaközi táncház várja az érdeklődőket, a Bezerédj-kastélyban Tálos Péter fotóművész képeiből nyílik kiállítás, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban Rékasi Károly ad önálló estet Wass Albert emlékére, a Vaskakas Bábszínházban pedig Makrancos Kata Junior címmel kamaszoknak és felnőtteknek adnak elő egy komédiát.
    

Január 26-án az Újvárosi esték keretében Dalok a Kispipából címmel Seress Rezső-emlékestet tartanak az Újvárosi Művelődési Házban, a Rómer-házban pedig a Cloud9+ ad koncertet. Január 27-én a Magyar kultúra hetének zárásaként a Vaskakas Bábszínházban adják elő a Jancsi és Juliskát, az Esterházy-palotában pedig Nádler István Soha nem szűnő című grafikai kiállításnak záró rendezvényét tartják.
    

Sopronban január 21-én Csönd és dobogás címmel Pilinszky János-emlékestet tartanak nyolc órától a GYIK Rendezvényházban, másnap a Kaláka együttes 50 hét határon át címmel születésnapi koncertet ad 18 órától a Liszt Ferenc Kulturális Központban. A fertődi Esterházy-kastélyban január 20-ig tematikus tárlatvezetéseket tartanak. Január 19-én délután 2 és 5 óra között Színházi élet Eszterházán címmel családi délutánt rendeznek, a rendhagyó túra alatt egy időutazáson lehet részt venni, ahol egyebek mellett barokk ruhákban lehet fotózkodni, és meg lehet kóstolni Esterházy Miklós herceg teáját.
    

A nagycenki Széchenyi-kastélyban január 19-én 10 és 13 óra között szakmai tárlatvezetést tartanak, 11 órától pedig Huiber Edit történész tart A Himnusz és Széchenyi címmel előadást. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com