Vári Fábián László kapta a 21. Győri Könyvszalon Alkotói Díját

Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai író, költő, néprajzkutató kapta a Győri Könyvszalon idei Alkotói Díját.A 21. Győri Könyvszalon pénteki megnyitóján Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője laudációjában elmondta, hogy Vári Fábián László munkásságának a fókuszában a kezdettől az irodalom áll, Kárpátalján a magyarság szellemi örökségéért már egyetemistaként is kiállt.
    

Az elhallgattatás nem tudta megtörni, "elemi jogérzettel szállt szembe az egypárti irányítású Magyarországon is a zsarnokság tudatmanipulálásával, irodalomtorzításával, szellemi értékrendjével és a magyarságot kívül-belül borzasztó intézkedésekkel" - mondta az irodalomtörténész. A megmaradás, vagy elpusztulás kérdése közé feszülő nemzeti sorsgondolatokat nem csak kéttucatnyi verseskötetében, hanem szociografikus regényeiben is megfogalmazta - tette hozzá Jánosi Zoltán, emlékeztetve, hogy Vári Fábián László nevéhez ruszin és ukrán műfordítások és a kárpátaljai magyar népköltészet gyűjtése is köthető, néprajzkutatói szerepe is jelentős.
    

Hozzátette: Vári Fábián László nemcsak a jelenkor magyar irodalmában, hanem a kisebbségekért kiálló európai polgárok küzdelmeiben is meghatározó alakká vált, a kárpátaljai magyarság megtartásáért és erősítéséért, valamint kulturális munkájáért és az egyetemes magyar irodalom gazdagításért 1983 és 2020 között csaknem húsz díjat kapott.
    

A Győri Könyvszalon Alkotói Díjával a nyugati határszél is kifejezi köszönetét munkásságáért - fűzte hozzá az irodalmár. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy a Győri Könyvszalon a megyeszékhely kulturális palettájának egyik fontos ünnepe. A polgármester a vasárnapig tartó könyvmustráról elmondta, hogy az ideit kisebb területen rendezik meg a Kisfaludy Károly Könyvtárban, azonban így is több mint félszáz alkotó kap lehetőséget a bemutatkozásra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com