Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.A fesztivál küldetése a 19. századi romantikus kóruszene szélesebb körű megismertetése. Az első találkozót 1988-ban rendezték meg, amely később nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.

A hagyományt, melyet Kollár Kálmán, a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság egykori karnagya indított útjára, 2023-ban élesztették újra Varga Áron művészeti vezetésével - közölték a szervezők az MTI-vel.

A kilencnapos fesztivál során 14 nyilvános esemény várja a közönséget. A belvárosban flashmobokat szerveznek, a nagykoncertek a Pannon Egyetem Aulájában hallhatók majd, október 10-én Veszprém bemutatkozik címmel a város és környékének kórusai adnak ízelítőt a repertoárból. Október 11-én pedig a vendégkórusok mutatkoznak be.

Ezen kívül szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket október 11-én délelőtt az Óváros tér és a vár környékén. A fesztivál résztvevői ezenkívül öt különböző felekezet templomaiban is fellépnek október 12-én, gazdagítva Veszprém vallási közösségeinek liturgikus életét. A fesztiválzáró gálahangversenyt október 12-én délután tartják, egy 200 fős egyesített kórus előadásában hallható majd Rossini O salutaris hostia című műve, valamint Bánó Tamás Barnabás Nocturne című műve. Ez utóbbi lesz a darab ősbemutatója.

A fesztiválon Veszprémet a Paloznaki Kamarakórus, a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, annak Búzavirág Gyermekkara, valamint Veszprém Város Vegyeskara képviselik. Fellép az olasz Coro Genzianella di Roncogno, a szlovén Vokalna Skupina BeleTinke, valamint a soproni Kórus Spontánusz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

http://ujhazak.com