Vasárnap kezdődik a 47. Békés-tarhosi Zenei Napok

Június 18. és július 2. között negyvenhetedik alkalommal rendezik meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat, ismertebb nevén a Bétazent Békés megye névadó településén.A nyitóhangversenyt június 18-án, vasárnap 17 órától a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar adja a helyi kulturális központban. Kedden Barangolás az egyházi zene világában címmel lesz program a református templomban.

Június 21-én a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében Zsikó Zsuzsanna Junior Prima díjas népdalénekes és Dudás Klára Arany Páva díjas citeraművész estjén vehetnek részt az érdeklődők a Szentháromság Plébánián. Június 23-án, pénteken a Békés Megyei Szimfonikusok Kamarazenekara vonósmuzsika-válogatását hallgathatják meg a zenekedvelők.
   

Lesznek hagyományos műsorelemek: június 24-én megtartják a X. Fúvószenekari Találkozót, másnap XVIII. Békés-tarhosi Kórustalálkozót rendezik meg a református templomban; ismét lesz vonószenekari tábor, amelynek a záróhangversenyét július 1-jén hallhatják az arra kilátogatók; és megtartják a helyi zeneiskola egykori növendékeinek hangversenyét is június 27-én.
    

Új program lesz idén Dolhai Attila és Janza Kata musicalestje június 29-én a kulturális központban, ahogyan a másnapi gála is, amelyen a Békésről elszármazott zenész és táncos tehetségek lépnek fel. A fesztivál július 2-án a Belencéres Néptáncegyüttes Gálaműsorával zárul. A programok többsége - a musicalest és a záró gála kivételével - ingyenes. A fesztivál részletes programja a www.betazen.hu oldalon tekinthető meg.
   

A Békés-tarhosi Zenei Napok Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő komolyzenei fesztiválja. Az 1976 óta megrendezett esemény gyökerei 1946-ra nyúlnak vissza, Gulyás György ugyanis akkor indította el a Tarhosi Énekiskolát, amely először alkalmazta Kodály zenepedagógiai módszerét. Az egykori énekiskola 2007-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat, 2016-ban pedig bekerült a Magyar Értéktárba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com