Vasárnap kezdődik a Kolozsvári magyar napok

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Vasárnaptól nyolc napon át a Kolozsvári magyar napok rendezvényei foglalják el Erdély fővárosa központi utcáit, tereit - jelentették be a szervezők egy kedden tartott sajtótájékoztatón.A rendezvénysorozat keretében több mint 630 programra látogathatnak el az érdeklődők. Amint Gergely Balázs főszervező elmondta, idén az 575 éve Kolozsváron született Mátyás király és a 450 évvel ezelőtt Tordán kikiáltott vallásbéke köré szerveződik az események jelentős hányada.

    
A Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke úgy vélte: a magyar napok nemcsak fesztivál, hanem a magyarság ünnepélye. Napjai során azt a közös sikert ünnepelheti a kolozsvári magyarság, hogy túllépett azon a koron, amikor csak tiltakozni, valami védelmében gyűlt össze a téren. "Végre felszabadultan tudunk ünnepelni, tudunk mosolyogni, örvendeni egymásnak" - fogalmazott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy vélte: a magyar napok a kolozsvári és erdélyi magyarok találkozásáról szólnak, a koncertek, a programok csupán egyfajta hátteret biztosítanak a találkozásokhoz.
    

Amint Szabó Lilla programigazgató részletezte: több mint ötven program foglalkozik a magyar napok alatt Mátyás királlyal. Augusztus 20-án tartják a nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében, ahol a budapesti Vígszínház Országjáró Mátyás király című előadását nézheti meg a közönség. Egész héten meg lehet tekinteni, de csak a hét vége felé nyitják meg hivatalosan azt a négy kiállítást, amely szintén Mátyás királyra emlékeztet. A szigethalmi Emese park hagyományőrzői idén a Farkas utcai református templom melletti romkertben vernek tábort, hogy ízelítőt nyújtsanak a Mátyás korabeli tábori életből. A kolozsvári filmnapok keretében szintén a nagy királyról szóló filmeket vetítenek.
    

A vallásszabadság 450 évvel ezelőtti erdélyi kihirdetéséről beszélgetéseken, a nemrég felavatott Vallásszabadság házában vezetett séták során tudhatnak meg többet az érdeklődők. A magyar napok társult rendezvénye az idén huszadszor megszervezett Szent István napi néptánctalálkozó, amelyen kisebbségi sorban szerveződő néptáncegyüttesek mutatják be produkcióikat. Társult rendezvény a hatodik alkalommal megszervezett Mimesis kortárs művészeti fesztivál. Szabó Lilla elmondta: idén is a Farkas utca lesz a fesztivál szíve. Itt fognak állni a vásárosok sátrai és a fesztivál egyik színpadja is. Emellett a főtéri nagyszínpadon és a Bánffy-palota udvarán felállítandó színpadon állnak a közönség elé a különböző zenészek, együttesek.
   

Sánta Levente, a koncertprogramok főszervezője elmondta: a fellépőket úgy válogatták, hogy minden korosztály és minden ízlés megtalálja a kedvére valót. A nagyszínpadon többek között Lovasi András, Szabó Balázs Bandája, Rúzsa Magdi, a Bagossy Brothers Company, Demjén Ferenc, a záró napon pedig a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel.
    

A magyar napok keretében először szervezik meg a Donaton futóversenyt, amelyre 1,8, 5 és 10 kilométeres távra nevezhetnek be az amatőr futók. Mint Gergely Balázs felidézte: az esemény révén a Kolozsvár falaihoz közeledő török seregről futva hírt vivő Dónát pásztor legendáját akarják összekapcsolni a testmozgással, az egészséges életvitellel.
    

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a város idén is kiemelt rendezvényként kezeli a magyar napokat, mert a rendezvénysorozatot hídnak tekinti a város közösségei között. Ezek során a város nem magyar lakossága is jobban megismerheti a magyar kultúrát, a magyar közösséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com