Vasárnap vetítik az észak-iraki magyar segítségnyújtásról forgatott dokumentumfilmet

Az északi-iraki Erbílben magyar segítséggel felépült iskola avatóját is bemutatja az Övék a mennyek országa dokumentumfilm sorozat harmadik, Hungary Helps - Magyarország segít című része, amely vasárnap este lesz látható a Duna Televízió műsorán.A filmet készítő Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-nek felidézte, hogy tavaly májusban forgattak filmet Irakban először az üldözött keresztényekről, az ő mindennapjaikról, majd később a kopt keresztények életéről készítettek filmet.

    
Az első film bemutatta azt az iraki segítségnyújtásról szóló egyezmény aláírását, amelynek következtében elindulhatott az erbíli iskola építése, így a mostani filmben már a felépült iskoláról és annak megnyitójáról fogathatott többek közt a stáb. "Az üldözött keresztényeknél is nagyon fontos szempont, hogy ne szóródjanak szét a világban, hanem a saját szülőföldjükön maradjanak és Magyarország ebben támogatta őket úgy, hogy az egyik legfontosabb dologban, az oktatásban próbálunk az Iszlám Állam által elüldözött családoknak segíteni.


A magyar kormány és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívására a hívők is adományaikkal támogatták az erbíli katolikus iskola felépítését" - hangsúlyozta a főszerkesztő. Az iskolát tavaly Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át, Siklósi Beatrix és Marossy Géza operatőr a kormánydelegáció segítségével forgathatott Irakban.
    

Siklósi Beatrix azt is kiemelte, hogy a kormány és az adományozók nemcsak az iskolaépítésben nyújtottak segítséget, hanem az egyik teljesen romba döntött város, Teleszkof újjáépítésében is közreműködnek a Magyarország Segít (Hungary Helps) program keretében, amelynek célja, hogy a rászorulókat helyben, a saját szülőföldjükön támogassa. "Már több mint 6000 ember tért vissza Teleszkofba, ahol kezd beindulni az élet, ez többek közt a magyaroknak köszönhető" - húzta alá. Hozzátette, mindezeken felül a kormány gyógyszerekkel is támogatja az erbíli Szent József-klinikát.
    

A stáb  az iskola átadóján túl Jordániában is forgatott, ott az üldözött, de Jordánia által befogadott keresztény családokkal készítettek interjúkat. A filmben megszólal a Jordan Caritas vezetője, Wael Suleiman is, aki elmondja, hogyan próbálják az otthonaikból évekkel ezelőtt elűzött, de oda visszatérni akaró embereket segíteni: azon túl, hogy munkát adnak nekik, mentálisan is kiemelten támogatják őket, hiszen ezek az emberek nagyon rossz állapotban, folyamatos életveszélyben menekültek el hazájukból.
   

"Ez a film egy köszönetnyilvánítás is azoknak, akik saját adományaikkal támogatták az üldözött keresztényeket Irakban, Jordániában, hiszen a személyes adományok nagyon komolyan közrejátszottak abban, hogy ezek az intézmények megépüljenek és az elpusztított városokban újra elinduljon az élet" - emelte ki.
    

Siklósi Beatrix azt is elmondta, hogy a tervek szerint a stáb pénteken újra forgatni indul, ezúttal Szíriába, az ottani keresztény vallási vezetők meghívására. Az ott forgatott film lesz a sorozat negyedik, egyelőre utolsó része. A Hungary Helps - Magyarország segít című 26 perces filmet vasárnap 21 óra 25 perckor vetítik a Duna Televízióban, később pedig a mediaklikk.hu oldalon online is elérhető lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com