Végéhez közeledik Déva várának a felújítása

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Végéhez közeledik Déva várának a felújítása, jövőre visszakapcsolják a turisztikai körforgásba az erődítményt - jelentette be kedden Florin Oancea, a dél-erdélyi város polgármestere.A Hunyad megyei város elöljárója közösségi oldalán több fényképet is megosztott a belső várban zajló felújítási munkálatokról, melyekkel véget ér az erdélyi turisztikai látványosság több szakaszban lezajlott felújítása. A belső várra vonatkozó 23 millió lejes (1,76 milliárd forint) beruházást nagyrészt európai uniós forrásokból finanszírozták.
    

A polgámester hangsúlyozta: 2024-ben több eseményt is szerveznek a felújított erődítményben. A Déva fölé magasodó Várhegyen álló erődítmény külső falait korábban újították fel szintén uniós támogatással. Ezeket a részeket 2016-ban nyitották meg a látogatók előtt. A hegy ormán található belső vár felújítása mellett önkormányzati támogatással az ide vezető felvonókabint is nagyobbra cserélték, kötélpályáját, megállóit felújították.
   

A dévai Várhegyen már az ókorban is állt erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla király építtette újjá, 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye volt. Számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor voltak. Az 1848-49-es szabadságharcban a magyar forradalmi seregeknek Buda és Arad mellett Déva várát is sikerült elfoglalni. Bem tábornok a várban lőszerraktárt rendeztetett be, mely felrobbant. Az egész Várhegyet uraló várrendszer jelentősen megsérült, felújítása sokáig váratott magára. A várnak szépirodalmi vonatkozása is van, a Kőmíves Kelemen című népballada felépítésének elképzelt történetét meséli el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com