VéNégy Fesztivál Vácott

Ismét megrendezik Vácott a VéNégy Fesztivált, a korábban a visegrádi országok színházi társulatainak együttműködéséből kibontakozott, zenei programokkal átszőtt fesztivál július 5-től 9-ig tart.A VéNégy közönsége a különleges utcaszínházi előadások mellett népszerű zenekarokkal találkozhat egy különleges környezetben, a Dunakanyar szívében - idézte Kis Domonkos Márkot, a Dunakanyar Színház igazgatóját, a fesztivál alapítóját a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény. A rendezvényen négy helyszínen - Északi és Déli Színpad, Színházterem, Nyárfák alatt - zajlanak a programok.

A zenei kínálatban szerepel mások mellett a Punnany Massif, az Európa Kiadó, a Bëlga, a Blahalouisiana, az Irie Maffia, a Random Trip Tóth Verával, Fábián Julival és Tátrai Tiborral, a Zagar, a RedRed, a Ricsárdgír, a Supernem, a Jónás Vera Experiment, a 30Y, a hiperkarma, a cseh High Corporation, a lengyel Rosalie vagy a szlovák Nvmeri.


A színházi előadások a nyitónapon Ingmar Bergman Az utolsó sikoly című monodrámájával indulnak Oberfrank Pál előadásában. A külföldi színházi produkciók között lesz Shakespeare Hamletje szlovák nyelven, a lengyel Andrzej Sadowski Nyolc nap alatt a Föld körül című darabja, illetve Dodo Gombár Ég és nő között című előadása. A négy nap során fellép a TÁP Színház és a Nylon Group is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com