Versekkel, zenével ünneplik a magyar nyelv napját Balatonfüreden

Magyar költők megzenésített versei, rendhagyó irodalom óra és közös versmondás is lesz a balatonfüredi Kiserdőben a magyar nyelv napja alkalmából. A programsorozat jövő keddtől szombatig várja az érdeklődőket – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.A rendezvény első napján Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár előadásában arra keresi a választ, hogy miként alakulhat át a nyelvünk a mesterséges intelligencia korában.

A Ki ötezerben élsz című előadáson szó lesz arról is, hogy tartani kell-e a nyelvünk folyamatos változásától, gazdagodik, silányul, vagy egyszerűen csak átalakul a nyelv? – írják a közleményben.

A rendezvénysorozat november 13-án a Kiserdőben rendezendő közös versmondással folytatódik. Az egykori kőszínházi oszlopoknál évek óta hagyományosan egy-egy költő állt ki a helyi diákok elé közös szavalatra. Ebben az évben Iancu Laura, József Attila-díjas költő mond köszöntőt, majd rendhagyó irodalomórát tart. Ezt követően Regős Mátyás költő és Vértesi Ferenc gitáros ad zenés irodalmi estet.

November 16-án, szombaton Szálinger Balázs József Attila- és Salvatore Quasimodo-díjas költő és Szűcs Krisztián zenész közös műsorát hallhatják a nézők. A rendezvénysorozat ideje alatt magyar nyelvi játékon vehetnek részt a helyi általános és középiskolás diákok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com