Versmaraton új helyszínen, kísérőrendezvényekkel

Ebben az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont a költészet napi Versmaratonnak április 11-én, az eseményt a HangHordozók című versmegzenésítő verseny, valamint a Szaval a suli című versmondó verseny kíséri.Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Versmaratont, amelyen Az év versei 2019 antológia szerzői tizenkét órán át szavalják verseiket a Petőfi Irodalmi Múzeum színpadán és a Kossuth Rádióban. A szervezők szerdai közleménye szerint a maratoni versmondás mellett a költészet napja alkalmából két pályázatot is hirdetnek a kortárs magyar költészet népszerűsítésére.

   
Ismét kiírják a HangHordozók című pályázatot, amelyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers megzenésítésével lehet jelentkezni március 30-ig. A Versmaraton kísérőrendezvényeként meghirdetett versenyre egy pályázó maximum három művel nevezhet. A zsűriben Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík zenekar), Eredics Gábor (népzenész), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) értékeli a pályázókat. A döntő az A38 hajón lesz május 4-én, ahol a legjobb pályázókat a zsűri személyesen is meghallgatja. Az első helyezett 300, a második 150, a harmadik 100 ezer forintos díjazásban részesül. A döntőt az MTVA is közvetíti.    
    

A szervezők közleménye szerint a magyar költészet napja alkalmából egy új pályázatot is hirdetnek általános- és középiskolások számára. A Szaval a suli című versenyre Az év versei 2018 kötetben szereplő bármely vers csoportos elszavalásával pályázhatnak a diákok, osztályok, iskolák március 30-ig. A pályázat nyertese meghívást kap a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol a Versmaraton keretében, április 11-én előadhatja a produkciót.
    

A versenyen Zsille Gábor, Szentmártoni János, Farkas Tibor, Stifner Gábor, Horváth Szilárd értékeli a produkciókat. Az események a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség, a Magyar Rádió és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös szervezésében valósulnak meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ritkán hallott érdekességek A diótörőről

Ritkán hallott érdekességek A diótörőről

Ezeket a tényeket talán te sem ismered a világ legsikeresebb balettjéről.

Híres költők múzsái, akik az esküvő után nagyot csalódtak

Híres költők múzsái, akik az esküvő után nagyot csalódtak

Férjként Krúdy Gyula, Andy Endre és Vajda János se ért el nagy sikereket.

Bizarr kreativitást növelő technikák, amiket hírességek is használtak

Bizarr kreativitást növelő technikák, amiket hírességek is használtak

Eric Spitznagel gyűjtéséből kiderül, hogy a meglepő szokásokat kik és mekkora sikerrel alkalmazták.

Budapesti miniszobrok

Budapesti miniszobrok

Keresd meg te is Kolodko Mihály szobrászművész alkotásait a fővárosban!

Titkos üzeneteket rejtenek a híres festmények

Titkos üzeneteket rejtenek a híres festmények

A festők első pillantásra észrevehetetlen apró részleteket, tartalmakat adtak hozzá a műveikhez.

Így ünnepli a világ a nap-éj egyenlőséget

Így ünnepli a világ a nap-éj egyenlőséget

Szinte minden nép megemlékezik a csillagászati tavaszról.

Tavaszi könyvajánló

Tavaszi könyvajánló

Nyolc remek regény az évszakra.

Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Gyerekkoruk keserítette meg a híres írók életét

Rimbaud, Kafka, Dosztojevszkij, de például Csehov se tudta feldolgozni a sanyarú gyerekkori emlékeket.

A történelem leghíresebb stand-uposai

A történelem leghíresebb stand-uposai

Már az egyiptomi fáraók és az aztékok is alkalmaztak hivatásos humoristákat.

Klasszikus könyvek, amelyekről sokan füllentik, hogy olvasták

Klasszikus könyvek, amelyekről sokan füllentik, hogy olvasták

Öt történet, amit illik ismerni, ám rengetegen csak blöffölnek róluk.

http://ujhazak.com