Versmondóversenyt rendeznek a hétvégén a Nemzeti Színházban

Szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét a budapesti teátrumban.A III. Nemzeti VERSeny döntője egész hétvégés program lesz, a Nemzeti Színházban 31 versmondó lép színpadra, akiknek a versklipjeit is levetítik - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház 2016 óta rendezi meg a Nemzeti VERSeny elnevezésű programsorozatot, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett.

A két elődöntőt követő hétvégi döntőt a verseny Facebook-oldalán is követhetik az érdeklődők.

    
A verseny célja a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2018-ban kiemelt figyelemmel - az első világháború végének centenáriumához kapcsolódva - a háború és a béke költészetére. A verseny védnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki Lutter Imrével, a rendezvény főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg a döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer és Szabó László kommunikációs szakember.
    

A versenynek az idén is három fordulója van. A vers.hu oldalon közzétett felhívásra minden nevező négy magyar költő versével jelentkezhetett, amelyek közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A megjelölt négy vers egyikének az első világháború témájához kell kapcsolódnia, egynek pedig kortárs költőtől kell származnia. A továbbjutóknak a második fordulóban az általuk megjelölt négy vers közül egy másik verset kellett feldolgozni, immár videoklip formájában.
    

Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a nézők szavazatai alapján alakult ki a 31 fős döntő. A döntőbe bejutott versenyzők közönség előtt, a Nemzeti Színházban adják elő a jelentkezéskor megjelölt négy vers első két fordulóban be nem mutatott két költeményét, és itt vetítik le a döntős versenyzők versklipjeit is.
    

A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát, a versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci, angliai és amerikai magyar versmondó egyaránt. A rendezvény támogatója többek között a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia. A versenyről további információ a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com