Veteránautókkal bővült a keszthelyi hintómúzeum kiállítása

Az autógyártás őskorából származó veterán járművekkel gazdagodott a keszthelyi Helikon kastélymúzeum hintómúzeumának gyűjteménye, az új kiállítási tárgyakkal azt mutatják be, hogy miként alakultak át a hintók automobilokká - hangzott el az intézmény sajtótájékoztatóján hétfőn Keszthelyen.Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum igazgatója a Ford T Speedster és a Packard 110-es hétfői bemutatásakor azt mondta: Európa egyik legnagyobb hintógyűjteményében a világ szinte minden típusa megtalálható már, de a bővítés folyamatos. Ezt a kollekciót fejlesztik tovább azzal, hogy megmutatják, miként alakultak át a hintók automobilokká.

    
A tavaly óta már Keszthelyen látható 1914-es Ford T-modell mellé érkezett most egy 1915-ben gyártott Ford T Speedster, vagyis versenyautó, amelyen a hintókra is jellemző fakerekek, illetve fa- és rézalkatrészek dominálnak. A mellettük álló, 1930-as évekbeli Packard 110-es már az amerikai autógyártás virágkorát mutatja.
    

A budapesti Lakatos Ferenc a járművek tulajdonosaként és restaurátoraként arról beszélt, hogy az autógyártás az Egyesült Államokban virágzott igazán az indulástól, ami három korszakot ívelt át. Az 1917-18-ig tartó időszak volt a "rézkorszak", amikor főként a rézelemek uralták a kocsik megjelenését, majd 1920 és 1930 közötti korszak hozta el az autógyártás hajnalát, 1930 után pedig a második világháborúig tartó aranykorát. A folyamatosan bővülő kiállításon mindhárom időszak járműveit bemutatják majd, ráadásul minden jármű működik, magyar forgalmi engedélye is van, illetve részt vesz veteránautós találkozókon.
   

A járművekről tulajdonosuk azt is elmondta: mindhárom az elmúlt tíz évben került Magyarországra, addig az Egyesült Államokban voltak. Mindegyik alapos felújításra szorult, de sikerült elérni, hogy utángyártott alkatrészek helyett minden eredeti rajtuk. Hozzátette azt is: sokan talán még mindig nem tudják, hogy nem Henry Ford, hanem Galamb József és két magyar társa tervezte a T-modellt, amellyel a tömeges autógyártás elindult a világon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com