Vezetett séták és közlekedésiközpont-bejárás Somogyban

Vezetett városnéző sétákra, közlekedési központ és emlékház bejárására invitálják a látogatókat a hétvégi kulturális örökség napjain Somogy vármegyében.A programsorozat honlapján olvasható információk szerint Kaposváron Építők, építtetők, építmények címmel indul belvárosi séta. A szombaton 10 órakor kezdődő program olyan jelentős kaposvári építőmesterekre, mérnökökre fókuszál, mint Baumöhl Leó, Horváth Andor, Kappéter István és Pozsonyi Imre.


A másfél órásra tervezett sétán Szabó Tamás helytörténész számos várostörténeti érdekességet, kulisszatitkot oszt meg az érdeklődőkkel - jelezték. Bejárásokat tartanak a somogyi vármegyeszékhely tömegközlekedési csomópontjának épületeiben szombaton 10 és 16 óra között. Az érdeklődők megtudhatják, milyen igények, elvárások hívták életre az intermodális közlekedési központ tervezését és megvalósítását, láthatják az utasforgalmi területeket, a gyalogos-kerékpáros híd kapcsolatát a csomóponttal, megismerhetik továbbá a MÁV állomásépületének és felújításának történetét, a város fejlődésében játszott szerepét - tették hozzá.


A kapostüskevári MÁV megállóhelyen várja a látogatókat a Vasúti Emlékmúzeum, amelynek vasúttörténeti kiállítását szombaton és vasárnap 15 és 17 óra között lehet látogatni a kulturális örökség napjai keretében. A múzeum vasúti relikviái között látható egy korabeli MÁV-főnökségi kézihajtány, és egyebek mellett egy 1:87-es terepasztal is - jegyezték meg.


Siófokon a világhírű operettkomponistáról, Kálmán Imréről elnevezett emlékház is bekapcsolódott a kulturális örökség napjai országos programsorozatába.
Az épületben berendezett állandó tárlat a városban született és 9 éves koráig ott élt zeneszerző életét, munkásságát mutatja be saját tárgyain és dokumentumokon, fényképeken keresztül.


A kiállítás felnőtteknek szervezett ingyenes tárlatvezetéssel tekinthető meg pénteken 11 órától, az épület szombaton 10 és 14 óra között fogadja a látogatókat. A Balaton-parti település központjában városnéző séta indul Siófok legnevezetesebb épületeihez kapcsolódóan szombaton 14 órától a Kálmán Imre Emlékháztól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com