Vidámparkot építenének Velence egyik szigetére

A szórakozást, az idegenforgalmat és a tudományt is szolgálni kívánja a San Biagio velencei szigeten elképzelt látvány- és vidámpark, melynek részleteit szerdán mutatták be a Ca' Foscari velencei egyetemen.

371369_1308310667_598x448Veniceland lenne a neve a negyvenezer négyzetméteres élményparknak. A sziget eddig arról volt ismert, hogy harminc évvel ezelőttig szemétégető működött rajta, mely azóta a szigettel együtt elhagyatva áll.

A vidámpark ambiciózus álmot valósítana meg, újra életre keltené San Biagiót a sziget újrahasznosításával, és munkahelyeket is teremtene - hangoztatta Elena Donazzan, Veneto tartomány munkaügyi felelőse a Veniceland bemutatásán.
A tervek ismertetése nem véletlenül a velencei egyetemen történt: a park nem kizárólag szórakozást akar kínálni, hanem kultúrát és tudományt is. 3D-s virtuális múzeumban mutatná be Velence és a lagúnák történetét, ezen kívül tudományos laboratóriumokat is kínálna diákok számára.

A koppenhágai Tivoli szórakozónegyedhez hasonlított Veniceland befektetője a Zamperla olasz részvénytársaság, amely szerte a világon épített vidámparkjairól és hullámvasútjairól ismert.

A céget vezető Alberto Zamperla elmondta, hogy a nyolcvan millió eurós (24 milliárd forintos) projekt ötszáz embernek adna munkát a parkban és a körülötte működtetett infrastruktúrákban. Az első évben napi tizenegyezer látogatóval számolnának, öt év után ennek kétszeresével. Velencét évi 24 millió olasz és külföldi turista keresi fel. Zamperla szerint az élményparkká átalakítandó szigeten a legmodernebb technológiát és a legújabb generációs energiaforrásokat használnák.

"Velence nem vidámpark" - kommentálta ugyanakkor az általa ellenzett elképzeléseket Giorgio Orsoni velencei polgármester, aki elsősorban a San Biagióra tervezett óriáskereket nem látná szívesen.

A Velencéhez közeli, szárazföldi Margherában is leállították a Pierre Cardin olasz származású divattervező finanszírozta, Palais Lumiere elnevezésű felhőkarcoló projektjét, mivel bírálói szerint az épület 300 méteres magasságával zavarta volna a velencei panorámát.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com