Vidnyánszky Attila: a találkozó a sokszínűség és a nyitás jegyében zajlik

Hétfőn kezdődik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a budapesti Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila igazgató az MTI-nek elmondta: a két hétig tartó programsorozat a sokszínűség és a nyitás jegyében, 13 ország részvételével valósul meg.Vidnyánszky Attila.A 3. alkalommal megszervezett eseményről szólva úgy fogalmazott: azon túl, hogy a fesztiválon megjelenik az erős nemzeti színházi vonal, az a céljuk, hogy a legszélesebbre nyissák a kapukat, így kerültek a programba eltérő színházi technikákkal, különböző módon létrejött előadások. Hozzátette: a dél-koreai rítusszínház, valamint Thomas Ostermeiernek, Európa egyik legjelentősebb színházi alkotójának új Sirály-bemutatója a svájci Théatre Vidy-Lausanne produkciójában egyaránt látható lesz a találkozón.

Mint sorolta, a Szaha Nemzeti Színház az archaikus színházi gyökerekhez visszanyúló, a Titus Andronicus nyomán készült előadása is szerepel a programban, emellett látható lesz az a "mából szóló" Lorca-előadás A közönség címmel, amely a madridi Teatro de La Abadía és a barcelonai Katalán Nemzeti Színház közös produkciójaként készült.
Az idei kínálat rendkívül színes - jegyezte meg az igazgató-rendező.

A kísérőprogramokról elmondta: a nemzeti színházak létjogosultsága, a nemzeti kultúrák lehetőségei a globalizálódó Európában mint téma folyamatosan jelen van a MITEM-en.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Konferenciát rendeznek arról, hogy létezik-e olyan jövő, amelyben a kultúrák megőrizhetik sajátosságaikat, egyediségüket és nem tűnnének el, keverednének össze a színek. A konferencián többek között francia, argentin, orosz színházi szakemberek vesznek részt.

Az igazgató kiemelte: minden fesztiváljukon erős harcot folytatnak a felejtés ellen és nagy alkotók munkáival igyekeznek megismertetni a közönséget. Az idén az egyik legnagyobb 20. századi alkotó, Tadeusz Kantor emlékének adóznak egy különleges kiállítással. A művész legendás előadásainak - köztük A halott osztály - díszletelemeit és különleges kellékeket mutatnak be a tárlaton, amely a színház több emeletén és a Bajor Gizi Szalonban lesz látható.

Mint mondta, a fesztivál középpontjában Kantor áll. Metamorfózis - Tadeusz Kantor színháza címmel nemzetközi kerekasztal-beszélgetést is tartanak. Elmondta: a fiatal színészeknek, egyetemistáknak a MASZK Országos Színészegyesülettel közösen szerveztek mesterkurzust. Alberto Ferraro olasz színész, tanár egyhetes kurzusa bevezetést nyújt a commedia dell'arte világába.

Kiemelte: már a fesztivált megelőzően az olasz Teatro Potlach tíznapos kurzust tart, amelyen három kaposvári színművészeti egyetemi osztály vesz részt, a fesztivál megnyitójára készülő produkcióba kapcsolódnak be a magyar színinövendékek. A MITEM-et Pino Di Buduo rendezésében az Angyalok a város felett című előadással nyitják meg.

Vidnyánszky Attila az előadások közül a Sztatisz Livatinosz, az athéni nemzeti színház művészeti igazgatója által rendezett Iliászt emelte még ki. Az athéni Polyplanity Company előadásában Homérosz klasszikus műve mai nyelven, friss formában szólal meg.

Beszélt a belgrádi szerb nemzeti színház Hazafiak című, Urbán András rendezésében látható előadásáról. Mint mondta, az elmúlt évadban nagy vihart kavart, kényes témákat, mai problémákat feszegető produkció szintén izgalmas előadása lesz a fesztiválnak. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején játszódó groteszk komédia a szerb-magyar viszonyról szól.

Az igazgató arról beszélt, hogy a fesztivál középpontjában a klasszikusok állnak. Homérosz Iliásza és Csehov Sirálya mellett szerepel a programban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare művéből készült Vízkereszt, vagy amire vágytok című Bocsárdi László rendezte előadása. Továbbá látható lesz a Titus Andronicus nyomán készült különleges produkció: Szergej Potapov, a Szaha Színház főrendezője a jakut színház hagyományait ötvözte Shakespeare művével.
A különlegességek között említette még a dél-koreai rítusszínház mellett a szecsuáni operát is, amelynek főszerepét Shen Tiemei játssza. A fesztivál neves fellépői között szólt továbbá a Sirályban játszó Valérie Dréville-ről, az egyik legjelentősebb francia színésznőről. "Színészóriások is jönnek a Nemzetibe" - mondta.

Kiemelte: Sztatisz Livatinosz, az athéni nemzeti színház művészeti vezetője mellett a fesztivál vendége lesz Valére Novarina, az európai színház egyik legjelentősebb alakja is. A svájci születésű francia szerző-rendező az avignoni fesztiválon bemutatott Nevek erdejében című előadása szerepel a programban.

Emellett Mészáros Tibor, a debreceni színház művésze szereplésével az Imigyen szóla Louis de Funes című, Novarina rendezte monológ bemutatóját is láthatja a MITEM közönsége. Elmondta: a harmadik alkalommal megvalósuló fesztiválra egész évben folyamatosan jelentkeznek színházak, színházi szakemberek, kritikusok, és a jegyek az idén lényegesen jobban fogynak, a legtöbb előadásra már el is keltek.

Arról beszélt, hogy a fesztivál gyökeret kell, hogy eresszen, igazgatótól függetlenül működnie kell. Ezt követően el kell kezdeni azon dolgozni, hogy több hasonló fesztivál szülessen, például ősszel akár Budapesten, akár vidéki helyszínen. A fesztiválok egymást erősítenék - mutatott rá Vidnyánszky Attila.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com