Víg Végnapjaink: hosszú bulival búcsúzik a Gödör a Király utcától

Víg Végnapjaink Fesztivál címmel egyhetes bulival búcsúzik jelenlegi helyétől a Gödör Klub. Az Erzsébet térről két éve a Király utcába költözött kulturális központ és szórakozóhely hamarosan ismét tovább áll, de előtte hétfőtől május 4-ig minden nap koncertek lesznek.

A Király utcai helyszínen nem sikerült megvalósítani, amit a Gödör Klub vezetői kitaláltak, vagyis a Central Passage-t kulturális közösségi térként behozni a város vérkeringésébe.

Ezért ezen a helyszínen befejezi működését a klub - írják az MTI-hez eljuttatott közleményben. Bárdos Deák Ágnes énekes, író, a Gödör Klub munkatársa korábban az MTI-nek elmondta: az annak idején az Erzsébet téren tíz évet töltött klub és csapat augusztustól új helyen nyit, egyelőre nem dőlt el, hol.

zeneA búcsú apropóján április 28-tól május 4-ig egy egész héten át tartó fesztivált rendeznek, amelyen a hazai kulturális élet színe-java fellép. A fesztivál keretében tér vissza a színpadra Bérczesi Róbert, a Hiperkarma egykori alapítója, új lemezt mutat be a ColorStar, zenekaros verziójával debütál Fluor Tomi, de látható lesz Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje, koncertezik a Csókolom együttes, cirkuszi produkciót mutat be a Freak Fusion Cabaret, fellép Bródy János, és vendégekkel tarkított estét tervez a Balaton együttes.

A fesztivál utolsó, ráadásnapján, május 4-én vasárnap a komáromi Monostori Erődben zajló Mediavawe Fesztivál fővárosi afterpartyját rendezik meg, amelyen a díjnyertes filmekből válogatnak, és fellép az andalúz flamenco zene- és tánckar, a Davinia Jaén Flamenco Band.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com