Világsztárok és Kossuth-díjas színészek léptek fel Mága Zoltán VIII. Budapesti Újévi Koncertjén
Öt világklasszis operacsillag, három Kossuth-díjas művész és négy popénekes lépett fel sok más neves előadó mellett a budapesti Papp László-arénában Mága Zoltán VIII. Budapesti Újévi Koncertjén pénteken. Az immár hagyománnyá vált koncerten a kezdetek óta több mint százezren vettek részt - közölte az MTI-vel a hegedűvirtuóz kommunikációs ügynöksége szombaton.Mága Zoltán ünnepi köszöntőjében kifejezte háláját a közönségnek, amiért számos program közül ismét őt választotta, és ezúttal is megtöltötte Magyarország legnagyobb befogadóképességű létesítményét, a Papp László Budapest Sportarénát.
"Nyolc évvel ezelőtt meghonosítottuk Magyarországon az újévi koncert műfaját, amelyet százezren láthattak már itt élőben, az Arénában. Az azóta tradícióvá nemesült Budapesti Újévi Koncert európai mércével mérve is egyedi színvonalú és hangulatú kulturális esemény lett. Minden év első napján a zene teremtő erejével olyan pozitív élményt nyújt, amelynek segítségével könnyebben és felszabadultabban vághatunk bele az újévbe!" - idézte a hegedűművészt Herczeg Dóra, a Cabbage House kommunikációs ügynökség igazgatója.
Mága Zoltán külön köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló rendvédelmi és egészségügyi dolgozókat.
Ők "a mögöttünk hagyott esztendőben a legfeszültebb időkben és a legszélsőségesebb körülmények között is szakszerűen, hősiesen dolgozva tettek hitet hazájuk, hivatásuk és az emberség mellett. Adyval szólva: emberek tudtak maradni az embertelenségben!" - mondta.
Az első felvonásban a klasszikus zene kapott főszerepet. A 100 éve bemutatott Csárdáskirálynőből Sylvia belépőjét a "kristályhangúként" emlegetett világhírű amerikai énekes, Micaëla Oeste adta elő. Puccini és Verdi egy-egy népszerű áriáját énekelte korunk egyik legsokoldalúbb tenorja, Marcello Giordani, akit közel három évtizede a világ legjobbjai között tartanak számon José Carreras és Placido Domingo mellett.
Az est másik világklasszis operaénekese, Mariosz Frangoulisz fiatal görög tenor, aki Mága Zoltán amerikai turnéjának is sztárvendége volt, a Granada című híres számmal bizonyította, hogy a világ egyik legjobb crossover énekese. A drámai erejéről és kifejező lírai előadásmódjáról híres, kárpátaljai születésű magyar szoprán, Georgina von Benza Leoncavallo Mattinata című dalát adta elő.
Nagy sikert aratott Liszt Ferenc: 2. Magyar rapszódiája, Johann Sebastian Bach G-moll szonátája, Pablo de Sarasate Cigánymelódiák című műve, a Budapesti Táncművészeti Stúdió tánckarával színesített Háry János-intermezzo Kodály Zoltántól és a Divertimento Weiner Leótól.
Pár év kihagyás után ismét fellépett a 10 esztendős ifjabb Mága Zoltán, aki Paganini Á-dúr virtuóz szonátáját játszotta. Bodrogi Gyula Seress Rezső Fizetek, főúr! című örökzöld sanzonját adta elő, zongorán a krakkói és montreux-i Jazz Fesztiválon szólistaként díjat nyert Szakcsi Lakatos Róbert kísérte. A közönség hatalmas tetszéssel fogadta a Hajmási Péter című melódiát Molnár Piroska és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színészei, valamint Mága Zoltán előadásában.
A már a Guinness Rekordok közé is bekerült közös koccintáson 13 ezren koccintottak egyszerre a híres Brindisi, a Pezsgő duett dallamaira az első felvonás fináléja előtt. Az új esztendőt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas színésznő köszöntötte, kérve, hogy az emberek legyenek érzékenyebbek mások fájdalmára. Hozzátette: a remény az egyik legnagyobb kincs az életben.
A második felvonásban az igényes könnyűzenei darabok, népdalok és örökzöld filmzenék csendültek fel. Oroszország egyik legünnepeltebb operaénekesnője, a Grammy-díjas Jekatyerina Lahina szoprán egy Johann Strauss-művet adott elő. Szekeres Adrien Leonard Cohen Hallelujah című slágerével aratott sikert, Horváth Charlie pedig több generáció nagy kedvencét, a Könnyű álmot hozzon az éj című slágert énekelte.
Szulák Andrea egy ismert jazzmelódiával lépett színpadra. Az est meglepetéseként a görög Mariosz Frangoulisz Mága Jenniferrel adott elő egy duettet, amelyet a fiatal énekesnő is görögül énekelt. A műsorban több száz művész működött közre: a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar Silló István vezényletével, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Központi Zenekara, a Pénzügyőr Zenekar és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, az ELTE Bartók Béla Énekkara, a Vasas Művészeti Egyesület Vass Lajos Kórusa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ITK Kórusa, a Budapesti Vándor Kórus és a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes.
A gálán közjogi méltóságok, miniszterek, államtitkárok, országgyűlési képviselők és több mint 20 ország nagykövetei voltak jelen. Mága Zoltán vasárnap Bécsben második alkalommal rendezi meg a Magyar Újévi Koncertet a Wiener Konzerthausban. Január elején jótékonysági koncertet ad a kárpátaljai rászoruló gyermekek javára, és gyakran megszólal majd hegedűje a magyarországi és erdélyi hátrányos helyzetű kisgyermekekért is.
A következő négy esztendőben szimfonikus zenekarával világszerte Magyarországot és a magyar zenei kincset népszerűsíti. Idén és jövőre is két amerikai turné várja a hegedűművészt, aki 2019-ig Észak-Amerikán kívül Ausztráliában, Kínában, Indiában, Oroszországban, Új-Zélandon, Izraelben és számos európai nagyvárosban is fellép Hegedűvel a világ körül című turnéja keretében.
A budapesti újévi koncertet jövőre, kilencedszer is megrendezik. A pénteki show legemlékezetesebb pillanatait január 9-én, szombat este idézik fel a TV2-n.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások