Virágzik a téltemető Szatmárban

Virágzik a ritkaságnak számító téltemető a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádon lévő kastélypark természetvédelmi területén, ami a népi időjósok szerint azt jelenti, hogy megérkezett a tavasz az ország legkeletibb vidékére is.téltemetőHabarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetője az MTI-nek szombaton elmondta: a hunyorfélék családjába tartozó sárga, apró, egyvirágú növény a kastély védett kertjében bontotta ki szirmait. A 19. században a Kende és Kölcsey család által kialakított kastélypark angol mintára, a Szamos folyót kísérő puha- és keményfa állományú ligeterdő helyén, az eredeti fafajtákat megőrizve épült.

A télikének is nevezett virág mutatós, sárga virágszőnyeget hozott létre a régi fák között. A gumós, hazánkban védett, 8-18 centiméterre nőtt növény három-négy centi átmérőjű, csúcsálló virágot hozott. A téltemető virágtakaró külső levelei hosszúkásak, a belsők keskenyebbek, tőlevelei szeldeltek, rendszerint héttagú osztatúak.

A növény tüsző termést hoz, ami még tavasszal beérik. Magvait a hangyák terjesztik, cipelik magukkal a fák között és sokat széthagynak a területen. Az egyébként mérgező növény valamennyi része tavasz végére a föld alá húzódik vissza, s ott várja a következő tél végét, hogy ismét szirmot bonthasson, jelezve az újabb kikelet érkezését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

http://ujhazak.com