Virtuális telephely-látogatással várja az érdeklődőket a BKV a Szépilona Kocsiszínbe

Virtuális telephely-látogatással várja az érdeklődőket a BKV a Szépilona Kocsiszínbe, a szombati eseményen készült videót a vállalat hivatalos YouTube-csatornáján szombaton teszik nyilvánossá, a programot figyelemmel lehet követni a Facebook oldalon is - közölte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) pénteken az MTI-vel.A BKV a pandémiás helyzet alatt rendhagyó megoldásokkal próbálja elérni, hogy ne kelljen lemondani minden olyan népszerű és közkedvelt eseményt, mint a nyílt napokat, amelyek átlagosan 5000 látogatónak, gyermekeknek, szülőknek és közlekedésbarátnak nyújtanak szórakozást, kikapcsolódást - olvasható a közleményben.

    
Mint írják, a virtuális bejáráson számos kulisszatitkokba nyújtanak betekintést, így az esemény végén a látogatók úgy állhatnak fel a képernyő elől, hogy már ismerik a kocsiszín történelmét, megtekintették azokat az aknákkal ellátott vágányokat, ahol a villamosok karbantartása zajlik, megismerkedtek a javítási munkálatokkal és az egyes munkafolyamatokkal, valamint bepillantást nyertek a villamosmosó és az ott alkalmazott környezetkímélő technológia alkalmazásába.
    

A kommüniké emlékeztet arra, hogy a Budapest 12. kerületében elhelyezkedő épület 1870-ben épült, ezzel a legidősebb a máig használt budapesti kocsiszín a fővárosban. Elsősorban CKD-BKV Tatra T5C5K típusú villamosok tárolására használják, amelyek az 56-os, 56A, 59-es, 59A, 59B, és 61-es vonalakat szolgálják ki.
    

Villamosfordításra a telephely előtti deltavágány ad lehetőséget. Ott állomásozik egy Roessemann és Kühnemann-BSzKRt 70-es típusjelzésű hóseprő mozdony is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com