Virtuózok - Péntek este derül ki, kik lesznek a korcsoportok győztesei

Az M1-en futó Virtuózok péntek esti adásában derül ki, hogy kik lesznek a közmédia komolyzenei tehetségkutatójának korcsoport-győztesei.

virtuózok

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap csütörtöki közleményében felidézi, csaknem kétezer hangszeres fiatal jelentkezett a tehetségkutató első évadjába, a péntek esti adásban azonban a három korcsoportból már csak kilencen lépnek színpadra, hogy megküzdjenek a győzelemért.

A nagyok közül Gyöngyösi Ivett zongorista, Foki Dániel énekes és Demeniv Mihály harmonikás, a tinik közül Tóth Bettina hárfás, Lugosi Dániel Ali klarinétos és Sándor Zoltán hegedűs, míg a kicsik közül Boros Misi zongorista, Szauer Bianka hárfás és Kiss Zoltán hegedűs versenyez saját korcsoportjában az első helyezésért.
Míg a középdöntőkben a fiatalokat a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kísérte, a péntek esti döntőben az MR Szimfonikusok kíséretével, Kovács János vezényletével játszanak a versenyzők. A műsor vendégeként színpadra lép a The Piano Guys nevű amerikai formáció is két különleges slágerfeldolgozással.

Mint írják, a zsűri nincs könnyű helyzetben, a kilenc döntős ugyanis új oldalát mutatja meg a pénteki megmérettetésen.
"Ha lehet ilyet mondani, a döntőben lesz a legnehezebb dolgunk" - idézik Miklósa Erika operaénekest, a zsűri tagját.
A korcsoportgyőztesek egy-egy fellépést nyernek a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is.

A péntek esti döntő korcsoportgyőztesei még egyszer színpadra állnak majd, hogy megküzdjenek a Virtuózok "abszolút fődíjasának" címéért, a december 19-ei élő adásban (fináléban) azonban már a nézők szavazatai döntenek majd - írták a tájékoztatóban.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com