Vitályos Eszter: 2022-ben is rendelkezésre állnak a kultúra számára szükséges források

Idén is rendelkezésre állnak a szükséges források a kulturális ágazat minden szakágában: a színházak, a múzeumok, a könyvtárak, a levéltárak, a közösségi intézmények, a cirkusz, az állatkertek és az egyéb kulturális intézmények számára egyaránt - közölte csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.Vitályos Eszter a saját Facebook-oldalán közzétett videóban kiemelte, hogy január 1-jétől 20 százalékkal emelkedik az állami kulturális szektorban dolgozók bére. Ez a béremelés is azt mutatja, hogy a magyar gazdaság sikeresen küzdött meg a járvány miatt kialakult helyzettel - hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette: a béremelés célja, hogy az ágazatban dolgozók végre közelebb kerülhessenek megérdemelt juttatásaikhoz, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást, valamint hogy támogassa a kulturális szférában dolgozók pályán tartását.
    

A mostani bérfejlesztés minden korábbi, hasonló intézkedésnél szélesebb körű lesz: az összes foglalkoztatottra kiterjed, fenntartói struktúrától és jogállástól függetlenül, így csaknem 40 ezer dolgozót érint - jegyezte meg. Vitályos Eszter elmondása szerint a kormány támogatásának köszönhetően 2010-től mintegy száz kulturális beruházásról született döntés, amire a millennium óta nem volt példa.
    

A beruházások várható bruttó összértéke megközelíti a 890 milliárd forintot, a már megítélt egyedi támogatások összege pedig meghaladja az 590 milliárd forintot. A fejlesztések kétharmada vidéken, egyharmada Budapesten valósul meg. Mint elmondta, 7 vidéki és 1 fővárosi színház felújítása vagy annak előkészítése van folyamatban, 12 múzeum fejlesztése valósulhatott meg, a levéltári területen pedig 9 beruházás előkészítése kezdődött meg. Ezek közül a legjelentősebb a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főépületének rekonstrukciója és az MNL Lángliliom utcai központjának felújítása és bővítése.
    

Vitályos Eszter emlékeztetett arra, hogy 4 könyvtár fejlesztése is folyamatban van: Szekszárdon a levéltárral együtt; Tatán a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Székesfehérváron a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, Sárospatakon pedig szintén a művelődési ház és könyvtár újulhat meg. A kultúrházak felújításai közül megemlítette a szedresi, a tatai és a decsi beruházásokat és a zebegényi Millenniumi Pavilon felújítását.
    

Az egyedi projektek mellett több kormányzati program is támogatja a kulturális beruházások megvalósulását, ilyen például a Modern Városok Program, amely 18 folyamatban lévő, illetve lezárult kulturális projektet tartalmaz 65 milliárd forint összértékben - említette meg az államtitkár. Mint hozzátette, a Makovecz Imre építész életművének megőrzését és meg nem valósult terveinek megépítését célzó programot a kormány 2016-ban indította el, és eddig több mint 14 milliárd forint támogatásból 30 projekt valósulhatott meg.
    

A Liget Budapest projekt a millenniumi időszak óta a legnagyobb, nemzetközi szinten is többszörösen elismert magyarországi kulturális fejlesztés, melynek célja a Városliget tájképi megújítása és sokszínű kulturális intézményi hálózatának fejlesztése - közölte. Vitályos Eszter kiemelte: nem véletlen, hogy az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben.
    

A kulturális kormányzat emellett mindent megtesz azért is, hogy támogassa a nemzeti gyökerek kutatását, a nemzeti identitás megerősítését és a tudományos eredmények közzétételét közérthető formában - mondta el az Emmi államtitkára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com