Vitályos Eszter: a Kurultaj a Kárpát-medencei hagyományőrzés egyik legerősebb eleme

A Kurultaj a Kárpát-medencei hagyományőrzés egyik legerősebb eleme, amely óriási összetartásról tesz tanúbizonyságot - mondta Vitályos Eszter kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az augusztus 9-én kezdődő Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés programjait bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.A Kurultaj küldetése, hogy valamennyi hun és türk tudatú nemzet együtt ünnepelhessen Magyarországon, így ez az esemény a türk országokkal való kapcsolattartás egyik legnagyobb, közös hagyományőrző rendezvénye is - emelte ki az államtitkár.
   

Vitályos Eszter hangsúlyozta: ilyen erős szövetségekre, valódi barátságokra, egymást segítő és támogató országok együttműködésére van szükségünk a mai vérzivataros időkben. Hozzátette: az eseményen összekapcsolódik a tudomány és a hagyományőrzés is, ami hozzájárul ahhoz, hogy minél tisztábban és igazabb módon tudjuk feltárni, majd átélni őseink hagyatékát.
   

Az augusztus 9. és 11. között Bugacon zajló programok közül felhívta a figyelmet többek között az Atilla sátra nevet viselő óriásjurtára, amely A hunok utódai keleten és nyugaton című régészeti antropológiai kiállításnak ad otthont, a Tarsolylemezek - A honfoglaló elit kincsei című tárlatra, a Topolyai Városi Múzeum Őseinket felhozád című vendégkiállítására, valamint az Ősök íja, ifjak őse című történelmi íjrekonstrukciós kiállításra és bemutatóra.
    

Kitért arra is, hogy a rendezvény rangját több mint száz Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvétele emeli. Bíró András Zsolt főszervező, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a Kurultaj a Kárpát-medencei összefogást példázza, és idén 27 rokon nemzet képviseli magát a rendezvényen.
    

A programban szereplő újdonságok közül felhívta a figyelmet a nomád esküvőt bemutató életképre, amelyet több mint 80 szereplő valósít meg. Szólt a hagyományőrző seregszemléről, a váltott fegyveres lovasnomád harci viadalról és a kézműves vásárnak és tárlatoknak helyet adó Keleti Bazárról is. Varga Zoltán, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány műszaki igazgatója elmondta, hogy sok ponton biztosítanak ivóvizet, csapokat szereltek fel, gondoskodtak az árnyékolt felületekről a lelátón, a sátortáborban és a rendezvény több területén.
   

Felhívta a figyelmet a kézműves vásár megújult bejárati kapujára is, amely a keleti rokonnépek világába kalauzolja a látogatókat. Kétévente augusztusban Bugac az íjfeszítő rokonnépek figyelmének középpontjába kerül, a hun és türk tudatú népek fővárosává válik - hangsúlyozta Szabó László, Bugac polgármestere. Hozzátette: a nyitónapi ünnepi fogadás a helyi lakosok összefogásával jön létre, s helyszíne idén a park lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com