Vöröstón folytatódik a Kandela vándorfesztivál

Harmadik alkalommal rendezik meg a Kandela vándorfesztivált, ezúttal december 5-7. között a Balaton-felvidéki Vöröstón, ahol koncertekkel, fényfestéssel, tűzzsonglőrökkel és tábortűzzel várják az érdeklődőket.A szervezők az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták, hogy a fesztivál, amelyet korábban a szentendrei és a pityerszeri skanzenben rendeztek meg, ezúttal a Balaton-felvidék lankás dombjai között, Nagyvázsony szomszédságában megbúvó falu, Vöröstó utcáit, pajtáit és ikonikus épületeit öltözteti különleges fénybe, így más hangulatban élhetők át a kis közösségek nagy ünnepei.

Mint fogalmaztak, a Kandela élménye mindig a fény köré szerveződik: "egyszerre ünnep és felfedezés, ahol a látogatók apró falusi terekben találkozhatnak kortárs művészettel, helyi alkotókkal és a régió élő hagyományaival".

A program december 5-én kezdődik a Vöröstói Művésztelep kiállításával, Mózes Laura és Károlyi Ildikó Csillagöböl alkotókuckó elnevezésű foglalkozásával és zenés fényfestéssel. Fellép a Balogh Kálmán Trió Koszorus Krisztina "Koszika" közreműködésével. Másnap lesz vasútmodell-bemutató, tűzzsonglőrködés, valamint Dűvő-koncert Kubinyi Júliával és táncos mulatság is. Mindkét nap látható lesz Takács Janka fotóinak kiállítása, rendeznek falunéző pónifogatozást és fellép DJ Tze-tze. Vasárnap könyvbemutatóval és gasztronómiai programmal várják az érdeklődőket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com