Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivál kezdődik Debrecenben

Debreceni egyetemisták és civil érdeklődők négynapos fesztiválja kezdődik csütörtök este a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti parkban: a Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az egyetemi városrészben.

pkpAz egyedülálló nagyerdei környezetben ismerkedhetnek a látogatók az ország legjobb pálinkáival és Debrecen legismertebb éttermeivel: tizenhét pálinkaház több száz pálinkával, tizenhárom étterem pedig különleges, a fesztiválra készített ételekkel várja a közönséget.

A kiállítók sorában kézművesek és hagyományőrzők is szerepelnek, az ő segítségükkel a vendégek átélhetik az alföldi vásárok múlt századbeli hangulatát, miközben megkóstolhatják, milyen az eredeti debreceni páros kolbász.
A fesztivál programját úgy állították össze, hogy a családosok és a hétvégén bulizni vágyók egyaránt jól érezzék magukat - mondta el az MTI-nek a fesztivál igazgatója.

Miklósvölgyi Péter hozzátette: tapasztalataik szerint napközben sokan gyermekekkel érkeznek, a kulturált pálinkakóstolás közben pedig az egész család meg tud ebédelni, ráadásul a gyerekeket a kézműves programok mellett játszóház is várja.

A rendezvény hagyományaihoz híven, ebben az évben is megszavazzák a Zamat páros kolbászát, amelyet a véletlenszerűen kiválasztott zsűri ízlése határoz majd meg, jelenleg a címvédő a debreceni Melange étterem. Aki vasárnap dél körül a fesztiválon tölti idejét, annak van esélye a zsűribe kerülni és végigkóstolni valamennyi étterem debrecenijét - árulta el Miklósvölgyi Péter.

A Zamat fesztivál az idén is több mint ötven programmal várja a közönséget. Esténként olyan előadók lépnek színpadra, mint a dumaszínházas Dombóvári István, fellép a Debrecenben régen koncertezett Muzsikás együttes és a Budapest Voices, pénteken érkezik a Black Mood, a ZUP, a Honeybeast és Péterfy Bori, szombaton mediterrán utcazenei hangulatot varázsol az Egyetem térre a Malaga Quintet, de énekel Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Elvis munkásságát az Ed Philips & The Memphis Petrol, Johnny Cash életművét pedig A Nyughatatlan idézi meg - ismertette a zenei programokat Miklósvölgyi Péter.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com