Závogyán Magdolna: a kihívással élőkért tett erőfeszítések eredményeként emlékezetes művészi élmények születhetnek

A kihívással élőkért tett erőfeszítések eredményeként emlékezetes művészi élmények születhetnek - hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára kedden, az autizmus világnapján a Veszprémi Petőfi Színházban tartott rendezvényen.Mint mondta, a Veszprémi Petőfi Színházban az autizmussal élők teljes biztonságban érezhetik magukat. Hangsúlyozta: a színház akadálymentesítése közös cselekvés eredménye, együttműködés nyomán születnek meg az emlékezetes élmények. Szavai szerint "manapság nehéz meglelni a helyes utat, az útjelzőket, hiszen számtalanszor kihúzzák, áthelyezik ezeket. Ám sokan újra elhelyezik az útjelzőt, ezt a küldetést vállalta magára a Petőfi Színház".
    

A Veszprémi Petőfi Színház tavaly január elsejével kapta meg az autizmusbarát intézmény minősítést - mondta el Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese, kreatív menedzsere, aki az eseményen ismertette a teátrum érzékenyítő fesztiválja, a VII. Lélektől Lélekig Fesztivál programját is. Április 18-án, a fesztivál nulladik napján Anat Gov Happy Ending című történetét láthatják a nézők Tasnádi Csaba rendezésében. Másnap a Lublini Színházterápia Társulat a Makrancosok című darabot mutatja be.
    

Április 20-án láthatják az érdeklődők a Nyomik című filmvígjátékot, amely mozgáskorlátozott emberek kihívásaival szembesíti a nézőket. Állati művészet címmel állat és ember kapcsolatáról rendeznek beszélgetést, Wil Calhoun Balkon kilátással című komédiáját pedig az Orlai Produkciós Iroda hozza el a fesztiválra. A második napon tartják Topolcsányi Laura IMAgináció című művének ősbemutatóját Tasnádi Csaba rendezésében, a darab középpontjába a gyászfeldolgozás áll.
    

A fesztivál utolsó napján a Vuk című mesejáték akadálymentesített előadására várják a gyermekeket, majd Tóth Gabi énekesnővel Ki ítélkezhet? címmel rendeznek koncert-beszélgetést. Végül Testbe zárt ima címmel Horváth Renátó életrajzi táncelőadása lesz látható, amely a kihívással élő egykori táncos életét mutatja be. Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az eseményen a teátrum társadalmi szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozta.
   

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy polgármesterként missziójának érzi a közösségépítést. Mint mondta, a magas életminőség azt jelenti, hogy az itt élők otthonuknak érzik a várost. A városvezető elismerését fejezte ki, hogy a teátrum az országban elsőként vált autizmusbarát színházzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com