Závogyán Magdolna: a magyaroknak irányt kell mutatniuk a világnak

A magyaroknak a nemzetépítés mellett irányt kell mutatniuk a világnak is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára pénteken Jászberényben, a XI. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferencián.Závogyán Magdolna, a konferencia utolsó napján Vállalkozások szerepe a kulturális értékeink megőrzésében és a hagyományőrzésben címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, nagyon fontos, hogy az emberek hogyan gondolkodnak a kultúráról, arról, hogy "mi is a mi dolgunk a világban mint egyén, mint család, mint közösség vagy mint nemzet".
    

A kultúra azon anyagi és szellemi javak összessége, amelyet az emberiség, a magyarság a történelme folyamán felhalmozott - emelte ki, hozzátéve, hogy a magyar kultúra gyönyörű, sokszínű, és "talán ez ad nekünk gyökeret és kapaszkodót ahhoz, hogy túléljük az ilyen vészterhes időszakokat is". Závogyán Magdolna kitért arra is, hogy Magyarországnak számos kiválósága van, ez is a magyar kultúra része, ahogyan a néphagyományok, a népszokások is. Ez ad erőt és hitet, és ezért nagyon fontos, hogy a kulturális kormányzat milyen irányba tereli ezt a nemzetet, milyen irányba ad kapaszkodó értékrendet - fogalmazott.
    

Az értékek megőrzésének támogatása kapcsán beszélt a Csoóri Sándor Alapról, amelynek segítségével ötmilliárd forinttal támogatták a népi kézművességet. Hozzátette, a Csoóri Sándor Alap megalapítása után a Kárpát-medencében megnőtt a hímzők, szövők száma, fellendült a hagyományőrző-népművészeti élet. Szavai szerint ezek voltak az első lépések, és már látható, hogy a keresleti oldalon is igény támadt a minőségi kultúrára. Innentől kezdve van jelentősége azoknak a vállalkozásoknak, amelyek mindezt misszióként élik meg, és nemcsak a profitot látják ebben, hanem a küldetést is - tette hozzá.
    

Kiemelte: Magyarország élen jár a népi kultúra megőrzésében, a hagyományok ápolásában, az ezzel kapcsolatos vállalkozások megjelenésében és összekapcsolásában, és a kreatív iparban is. A Csángó Fesztivál részeként megszervezett konferencia szerdán kezdődött a Déryné Rendezvényházban. Az eseményen többek mellett részt vett Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com