Zeneakadémia - Solti Györgynek állítanak szobrot az újra megnyíló épület előtt

Az újra megnyíló Zeneakadémia Liszt Ferenc téri főbejárata előtt október 22-én délután avatják fel Párkányi Raab Péter szobrászművész Solti György karmesternek emléket állító, csaknem három méter magas bronz térkompozícióját.

HAJ_4283_1"Rendkívül meglepő volt a felkérés, és megtisztelő a kiválasztás módja. Lady Valerie Soltinak bemutatták több szobrász munkásságát, miután ezeket áttekintette, ő döntött mellettem" - mondta el az MTI-nek Párkányi Raab Péter.

A helyszín is ihletően hatott rá, hiszen - mint hangsúlyozta - a Zeneakadémia fantasztikus épület, gazdagon díszítik Stróbl Alajos és más nagy hírű mesterek szobrai és gyönyörű ornamentikái.

Párkányi Raab Péter nevéhez fűződik a Nemzeti Színház parkjában található hat szobor, például a Timár Józsefet, Az ügynök halála című dráma főszerepében ábrázoló műve. Ezúttal a történelminek mondható környezet az inspiráció forrását jelentette a szobrásznak.

"Solti Györgyről annyit tudtam a megbízás előtt, amennyit a zenével érintőlegesen foglalkozó ember. De tudtam, hogy filmek készültek róla, ismertem az Életem című könyvét. Rengeteget segített Lady Valerie Solti, mert bármilyen jó forrásanyagot is szedtem össze, kíváncsi voltam például olyan fotókra, amelyeknek a segítségével a felesége szemével láthatom és láttathatom őt" - beszélt a munkáról a művész.

Kiderült számára, hogy milyen sok arca volt a világhírű karmesternek. "Kaptam az özvegyétől kitűnő fotókat a kezéről. Különlegesen szép keze volt és érdekes módon az fiatal maradt. Pedig a legtöbb embernél nem is az arc, hanem a kéz árulkodik a korról" - jegyezte meg Párkányi Raab Péter.

Valójában térkompozíció kerül a Liszt Ferenc térre. "Elkezdtem egy sorozatot, az úgynevezett keretes szobrokat. A térben elhelyezett keretbe komponálom bele az arc- és kézrészleteket. Ide is ilyet szántam, annyival nagyobb léptékben, hogy nem csupán Solti György portréja és két keze jelenik meg benne. A műleírásomban is megfogalmaztam: fontosnak tartom, hogy a mű reflektáljon az épületre és a zenére, valamint hogy a szobor magáért beszéljen.

Azt is tájékoztassa, hogy ki volt Solti György, aki mit sem tud róla. Ebben a keretben a zene örvénylik, hullámzik a központi személyiség körül. Hangszerek, egy énekes, sőt egy hallgatót imitáló arctöredék is megjelenik a kompozícióban" - árult el részleteket a kompozícióról a művész.

Párkányi Raab Péter balassagyarmati születésű, 1995-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Jellemzően tradicionális kisplasztikákat, kiállítótermi közegbe helyezett kompozíciókat és monumentális alkotásokat készít, kőből, fából, illetve bronzból. Alkotásai bravúros formakezeléssel komponáltak, a nagy technikai tudással rendelkező művész legfontosabb jellemzője a figuraközpontúság - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Solti-szobor nyilvános avató ünnepségén Martonyi János külügyminiszter és Valerie Solti leplezi le az alkotást. Ezt követően a Zeneakadémián termet is elneveznek a világhírű karmesterről.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com