Zenei és portréműsorokkal köszönti születésnapján Rudolf Schustert a közmédia

Zenei és portréműsorokkal ünnepli Rudolf Schuster író, Szlovákia korábbi köztársasági elnöke 90. születésnapját csütörtökön a közmédia. A magyarnóta műfajáért rajongó volt szlovák államfőt a közmédia több csatornája köszönti, műsoraikban felidézve államfői, zenei és írói munkásságát.Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta, hogy Szlovákia második elnöke, szülei révén magyarul és németül előbb tudott, mint szlovákul.

Hangsúlyozta, hogy a népdal adekvát kötődés egy-egy tájegységhez, "a közvetlen identitásunkat éljük meg benne", a magyarnóta műfaja, ez a városi, népies műdal azonban alkalmas arra is, hogy a Kárpát-medencében létező életérzést az emberek kiénekeljék magukból.
   

Eredics Gábor megemlítette, hogy a volt szlovák elnök, író kedvenc magyarnótái közé tartoznak a Galambszívet örököltem, illetve az Az a szép című dalok, de hozzátette azt is, hogy Rudolf Schuster szépen énekel szlovákul és németül is. Eredics Gábor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hozzátette, hogy a Dankó Gála kapcsán negyedórát beszélgetett a volt szlovák államfővel telefonon magyarul.
    

Rudolf Schuster Kassán született 1934-ben, a kelet-szlovákiai város mellett a Bódva partján fekvő Mecenzéfhez kötik családi gyökerei. Gyermekként németül és magyarul beszélt, mivel édesanyja révén magyar származású. Örökségként kapta tőle a magyarnóták szeretetét is, a volt államfő máig rajongással szereti az érzelmes népies műdalokat. Minderről és kedvenc magyarnótájáról is mesélt a Dankó Rádiónak 2023 őszén adott interjújában, amelynek részleteit a magyar zene rádiója megismétli Rudolf Schuster születésnapján, január 4-én a Derűs napot és a Jó ebédhez szól a nóta című műsoraiban.
    

A volt szlovák államfő születésnapjának megünnepléséhez a Duna World portré- és zenei műsorokkal kapcsolódik. Csütörtökön 19.30-tól láthatják a Világ magazin Rudolf Schuster portré című különkiadását, majd a 19.50-kor kezdődő Rudolf Schuster - Harmadszorra a legjobbat című 2023-as zenei adásnak, illetve a 20.30-tól látható Rudolf Schuster - Nótákkal a nagyvilágban műsornak is az ünnepelt lesz a főszereplője.
    

Az egykori szlovák államfő különleges alkalomból, a saját születésnapján énekelt nagy nyilvánosság előtt magyar nótákat és operettrészleteket Abaházi Nagy Lívia operaénekesnővel. Az emlékezetes alkalom felidézése mellett a nézők megtudhatják azt is, honnan ered Rudolf Schuster magyarokhoz való kötődése, valamint miért tartotta fontosnak megtanulni nyelvünket.
   

A Kossuth rádióban a 21.05 órakor kezdődő Kulissza középpontjában Rudolf Schuster 2003-ban megjelent, a "bársonyos forradalom" napjait idéző Ultimátum című könyve, valamint a mű rádiószínházas változata lesz hallható. A könyvből részletet is hallhatnak Lux Ádám színművész előadásában a Rádiószínház 21.30-kor kezdődő adásában. A Kossuth rádió egy másik Schuster-mű bemutatására is készül, a Bocatius című dráma rádiós változatát január végén hallhatják a Rádiószínházban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Az egykori informatikusból tűzoltó, majd rendőr lett, és szabadidejében lenyűgöző festményeket alkot, amelyeket már többször ki is állított.

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

http://ujhazak.com