Zenei programok és koncertek megvalósulását is támogatja idén a Waclaw Felczak Alapítvány

Ebben az évben a magyar-lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel együttműködésben megszülető zenei programok és koncertek támogatására is kiírt pályázatot a Waclaw Felczak Alapítvány.Az alapítvány közleménye szerint a Felczak-koncertek elnevezésű pályázat mellett idén is meghirdették a magyar-lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel alkotói együttműködésben megvalósuló zenei albumok kiadását segítő Felczak-lemezek pályázatot is.
    

Mindkettőre online lehet jelentkezni az alapítvány weboldalán keresztül március 15-ig. A két pályázaton összesen több mint 11,3 millió forintnyi támogatást ítélnek oda. A pályázatokat szakmai zsűri értékeli előzetesen, tagjai Harcsa Veronika jazzénekes, Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, Tóth Tibor könnyűzenei menedzser, fesztiválszervező, valamint Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, a Waclaw Felczak Alapítvány kuratóriumának tagja, a Felczak-lemezek sorozat kezdeményezője és ötletadója.
    

A zenei pályázatok mellett több más pályázatot is kiírt az alapítvány, hogy ösztönözze a magyar-lengyel fiatalok és szakemberek közötti kapcsolatépítést. Az idei év első pályázati körében több mint 86 millió forintot oszt szét az alapítvány. Támogatnak egyebek mellett kutatási projekteket, lengyelországi osztálykirándulásokat, szakmai gyakorlatokat, kulturális és művészeti együttműködéseket és könyvek kiadását is.
    

A Waclaw Felczak Alapítvány fő célja a magyar-lengyel barátság és együttműködés további elmélyítése, a magyar és a lengyel nemzet közötti barátság kulturális örökségének megőrzése - hangsúlyozzák a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com