Zenthe Ferencre emlékezik online programmal az OSZMI

Zenthe Ferenc színművészre emlékezik online programjával csütörtökön az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI).A beszélgetés december 3-án, csütörtökön 16 órától érhető el az OSZMI honlapjáról - olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint írják, Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a 20.

század második felének egyik legnépszerűbb alakja volt, romantikus hősök, történelmi kalandfilmek szerepeinek hiteles megformálója.

    
Zenthe Ferenc (1920-2006) pályáját vidéken kezdte, majd 1952-ben a Madách Színház szerződtette, ahol haláláig játszott. Páratlan népszerűségét filmjeinek köszönhette - több generáció izgulta végig Eke Máté, azaz a Tenkes kapitánya kalandjait a televízióban. A színművész a közkedvelt rádió- és tévésorozatok alakjai mellett jelentős drámai szerepeket is megformált. Ennek egyik legszebb példája az 1983-ban készült Jób lázadása című játékfilm, amelyet Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezett.


A film és benne Zenthe Ferenc alakítása osztatlan elismerést váltott ki mind a szakma, mind a közönség körében. Számos hazai és nemzetközi filmes díjat megnyert, többek között jelöltje volt az 1984-es Oscar-díjnak a legjobb külföldi film kategóriában, Sanremóban nagydíjat, Fondiban (1986) fődíjat kapott, Cannes-ban pedig kiemelten méltatta a zsűri.
    

Az OSZMI programjának vendége ifj. Zenthe Ferenc, a művész fia, valamint - online bejelentkezéssel - Tóth Enikő, Lőte Attila és Csernák János színművész. A beszélgetést Gajdó Tamás színháztörténész vezeti. A program a https://oszmi.hu/index.php/component/content/article/2-features/1143-zenthe-ferencre-emlekezunk-online-program linken található meg. A programhoz kapcsolódó, Száz éve született Zenthe Ferenc című mozgóképes összeállítás már december 2-án, szerdán 7 órától elérhető az OSZMI honlapjáról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com