Zsigmond Barna Pál: szerdán van az anyanyelv nemzetközi napja

"Ma van az anyanyelv nemzetközi napja. Nekünk, magyaroknak különösen fontos ez a nap, hiszen a külhoni közösségek mindennapjait és jövőjét is jelentősen befolyásolja, hogy a szülőföldjükön hogyan szabályozzák az anyanyelv használatát" - mondta szerdán az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban.Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott: mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a törvények és az azokon alapuló gyakorlat egyaránt megfelelő legyen szerte a Kárpát-medencében.
    

Kiemelte: jelenleg Ukrajnában a legaggasztóbb a helyzet.

Kijevtől azt várjuk, hogy a kisebbségi jogok tekintetében térjen vissza a 2015 előtti szabályozáshoz, tartsa be a Velencei Bizottság, az Európa Tanács ajánlásait - tette hozzá. "Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az Európai Unió nem kezeli kellő komolysággal a nemzeti kisebbségek védelmét, a Soros kottájából játszó baloldali politikusoknak és bürokratáknak egyáltalán nem fontos ez az ügy" - fogalmazott.
    

"Szerintünk azonban ezeknek a közösségeknek a megóvása európai minimum kell hogy legyen" - hangsúlyozta. Éppen ezért továbbra is kitartunk amellett, hogy Ukrajna uniós csatlakozása elképzelhetetlen a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaállítása, megerősítése nélkül - emelte ki a kormánypárti politikus. "Minden magyar felelős minden magyarért" - zárta szavait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com