Csökken a gyógynövények mennyisége, de ez megfordítható az agrárkamara szerint

A NAK szerdai, MTI-nek küldött tájékoztatása kiemeli: a gyógynövény ágazat 20-25 ezer ember foglalkoztatását biztosítja Magyarországon, továbbá az idegenforgalom számára is kiemelkedő lehetőségeket nyújt.

Az összegzés szerint Magyarországon reneszánszát éli a gyógy-, fűszer-, aroma és ipari növények iránti kereslet, gyűjtésük és termelésük éves szinten mintegy 8-10 milliárd forintot tesz ki. A gyógynövények elsődleges feldolgozását végző mintegy 20-25 üzemben mintegy kétezer ember dolgozik. A gyógynövényteák, gyógytermékek és más gyógynövény alapanyagú készítmények - például étrend-kiegészítők vagy fitokozmetikumok - összforgalma évente 40-50 milliárd forintot tesz ki, a gyógynövény-feldolgozás másodlagos élelmiszeripari és gyógyászati célú piacán pedig mintegy 50-100 vállalkozás működik.



A NAK szerint a begyűjtött vadon termő gyógynövény mennyiségének folyamatos csökkenése egyrészt a gyógynövénygyűjtők létszámának visszaesése miatt következett be. Míg korábban szezonálisan százezer ember is részt vett a gyűjtésben, ez mára pár tízezerre redukálódott. Hiába változott meg a gyűjtés adminisztrációs és adópolitikai helyzete a vételi jegy bevezetésével, ettől még nem lett több gyűjtő a terepen - közölték. Másrészt folyamatosan zsugorodik a gyűjtés szempontjából szabadon bejárható területek nagysága is, és demográfiai tényezők is negatívan befolyásolják a gyűjtői létszámot. A gyógy-, a fűszer- és az aromanövények termesztő területe 2017-ben mintegy a 27 ezer hektárt volt. Ez csökkenő tendenciát mutat, mivel a mák és az olajtök termőterületek nagysága csökkent a NAK adatai szerint.

A tájékoztatás alapján a gyógynövények termesztése és azok további feldolgozása is jelentős kézimunkaerő igénnyel jár, és a munkaerő hiánya a többi ágazathoz hasonlóan mára a termesztésben is komoly gondokat okoz. A kamara úgy véli, a gyűjtés és a termesztés területén paradigmaváltásra van szükség, és a megfelelő biológiai potenciállal rendelkező vadon termő fajtákat be kell vonni a termesztésbe.

A termesztésben szintén fontos a fajtaválasztás és fajtahasználat, csak így érhető el a hektáronkénti optimális mennyiségű droghatóanyag-mennyiség. A korszerű, speciális és hatékony technológia alkalmazása nélkül ma már a gyógynövény-ipar nem lehet versenyképes - írták.

MTI

Hozzászólások

Learatja a babérokat a robottraktor -  videó a cikkben

Learatja a babérokat a robottraktor - videó a cikkben

Mivel a népesség egyre nő, több élelmiszerre lesz szükség. Ezt pedig  egy valódi csodával szeretnék elérni, a robottraktorral. Nem teljesen automata, mivel távvezérlésű, de igen hatékonynak ígérkezik...

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Az egykori Dutra traktor újratervezéséről van szó, amelyet kis- és középgazdaságoknak fejlesztettek. A traktort egy Bács-Kiskun megyei gépipari cég építette a régi Dutra traktor újratervezésének segí...

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbér...

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Március 20-áig kell igényelniük az év elején bevezetett új, kártya alapú igazolványt azoknak az őstermelőknek, akiknek az igazolványa hatályos, de erre az adóévre még nem érvényesíttették - mondta a N...

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Magyarország elkötelezett a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszerek mellett - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a berlini Grüne Wochéről (Zöld Hét) bejelentk...

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 2016. január 1-jén esedékes csökkentése következményeként belátható időn belül kedvező fejleményekre számít a sertéságazatban a Vágóállat és Hús Szakmak...

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben - mondta a Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) elnöke csütö...

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesz...

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

Karácsonyfát Magyarországon mintegy 1500-2000 hektáron, elsősorban az ország dél-nyugati részén, Zala, Vas és Somogy megyében termesztenek - válaszolta a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI kérdésé...

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Az LMP elfogadhatatlannak tartja a kishantosi vetés elpusztítását, amellyel véleményük szerint felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők. A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott kö...

http://ujhazak.com