FruitVeB: az idén is népszerűsítik a magyar gyümölcsöket és zöldségeket

Domján Erika tájékoztatása szerint a szakmaközi szervezet állami támogatásban nem részesül. A marketingkampányt a tagság által befizetett tagdíjakon túl a termelők értékesítő szervezetei számára európai uniós és magyar forrásból biztosított nemzeti támogatásból finanszírozzák.

A tész-ek ugyanis kiegészítő nemzeti támogatást vehetnek igénybe működési alapjuk kiegészítésére. Ennek feltétele, hogy a támogatás 10 százalékát szakmaközi alapon végrehajtott közösségi termék-marketing programra, 2 százalékát pedig a szaktanácsadók továbbképzésére kell fordítani - tette hozzá. Domján Erika ismertette, hogy a szervezet marketingstratégiája négy pillér mentén szerveződik.

A Naponta 3x3 program, amely üzenete "Fogyassz naponta háromszor háromféle zöldséget és gyümölcsöt az egészségért!", egyszerre valósít meg agrárgazdasági és népegészségügyi célokat. A kampányban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével együttműködve ösztönzik a magyar termelők zöldség- és gyümölcstermékeinek fogyasztását. Az idén a már évek óta futó programok mellett a középiskolásokra koncentrálnak.



A második pillér keretében a zöldség- és gyümölcsfogyasztást sportprogramokon népszerűsítik, azokon keresztül közel egymillió fogyasztót érnek el. A harmadik pillér a kiállításokon való részvétel, 2017-ben számos külföldi és belföldi rendezvényen, így a FarmerExpo, az OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár) és a Fruit Logistica szakkiállításokon képviselte tagjait. A negyedik pillér a termékspecifikus termékmarketing prgram, amelynek keretében kóstoltatásokat tartottak, promóciós filmeket forgattak, melyek készítését, valamint terjesztését a közösségi média felületeken idén is folytatják.

Az ügyvezető megjegyezte: 2018-ban is terveznek meggy-, dinnye- és almakóstoltatást, illetve a zöldségnövények fogyasztásösztönzése érdekében várhatóan áruházlánci kóstoltatást is lesz. A kampányok költségigénye és a rendelkezésre álló források változóak, de összességében több tízmillió forintról van szó. A szakmaközi szervezet segíteni szeretné a termelőket abban is, hogy megszerezzék az unióban elismert földrajzi árujelző használatának jogát.

Az elismerési eljárást követően ez növelheti a keceli meggy, a kecskeméti kajszi, a medgyesi dinnye, valamint a szabolcsi alma népszerűségét - közölte a FruitVeB ügyvezető igazgatója.

MTI

Hozzászólások

Learatja a babérokat a robottraktor -  videó a cikkben

Learatja a babérokat a robottraktor - videó a cikkben

Mivel a népesség egyre nő, több élelmiszerre lesz szükség. Ezt pedig  egy valódi csodával szeretnék elérni, a robottraktorral. Nem teljesen automata, mivel távvezérlésű, de igen hatékonynak ígérkezik...

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Az egykori Dutra traktor újratervezéséről van szó, amelyet kis- és középgazdaságoknak fejlesztettek. A traktort egy Bács-Kiskun megyei gépipari cég építette a régi Dutra traktor újratervezésének segí...

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbér...

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Március 20-áig kell igényelniük az év elején bevezetett új, kártya alapú igazolványt azoknak az őstermelőknek, akiknek az igazolványa hatályos, de erre az adóévre még nem érvényesíttették - mondta a N...

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Magyarország elkötelezett a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszerek mellett - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a berlini Grüne Wochéről (Zöld Hét) bejelentk...

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 2016. január 1-jén esedékes csökkentése következményeként belátható időn belül kedvező fejleményekre számít a sertéságazatban a Vágóállat és Hús Szakmak...

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben - mondta a Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) elnöke csütö...

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesz...

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

Karácsonyfát Magyarországon mintegy 1500-2000 hektáron, elsősorban az ország dél-nyugati részén, Zala, Vas és Somogy megyében termesztenek - válaszolta a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI kérdésé...

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Az LMP elfogadhatatlannak tartja a kishantosi vetés elpusztítását, amellyel véleményük szerint felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők. A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott kö...

http://ujhazak.com