KSH: áprilisban 1,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

A gabonafélék ára 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt áprilisra, a februári 18,1 százalékos, illetve a márciusi 10,2 százalékos drágulást követően.

A gyümölcsök ára 24,7 százalékkal emelkedett, a márciusi 31,3 százalékos emelkedés után. A zöldségek ára 8,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban, ezen belül a burgonya ára 25,4 százalékkal csökkent egy év alatt az élelmiszeripari felvásárlás növekedése miatt kilogrammonként 43,5 forintra - közölte a KSH. Az élő állatok termelőiár-szintje 5,2 százalékkal csökkent, az állati termékeké 3,9 százalékkal lett magasabb.



A vágósertés ára 14 százalékkal csökkent. A tej 1,1 százalékkal, a tojás 10 százalékkal drágult, ugyanakkor ez utóbbi az előző hónapban mért növekedéshez képest 7 százalékponttal mérséklődött. Idén január-áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 1,1 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 1,2 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal emelkedett.

Az első négy hónapban a vágósertés ára 8,9 százalékkal csökkent, kilogrammonként 363 forintra. A felvásárlási ár az év első három hónapjában növekedett, de ezt követően áprilisban újra csökkenésbe fordult.

MTI

Hozzászólások

Learatja a babérokat a robottraktor -  videó a cikkben

Learatja a babérokat a robottraktor - videó a cikkben

Mivel a népesség egyre nő, több élelmiszerre lesz szükség. Ezt pedig  egy valódi csodával szeretnék elérni, a robottraktorral. Nem teljesen automata, mivel távvezérlésű, de igen hatékonynak ígérkezik...

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Az egykori Dutra traktor újratervezéséről van szó, amelyet kis- és középgazdaságoknak fejlesztettek. A traktort egy Bács-Kiskun megyei gépipari cég építette a régi Dutra traktor újratervezésének segí...

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbér...

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Március 20-áig kell igényelniük az év elején bevezetett új, kártya alapú igazolványt azoknak az őstermelőknek, akiknek az igazolványa hatályos, de erre az adóévre még nem érvényesíttették - mondta a N...

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Magyarország elkötelezett a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszerek mellett - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a berlini Grüne Wochéről (Zöld Hét) bejelentk...

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 2016. január 1-jén esedékes csökkentése következményeként belátható időn belül kedvező fejleményekre számít a sertéságazatban a Vágóállat és Hús Szakmak...

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben - mondta a Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) elnöke csütö...

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesz...

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

Karácsonyfát Magyarországon mintegy 1500-2000 hektáron, elsősorban az ország dél-nyugati részén, Zala, Vas és Somogy megyében termesztenek - válaszolta a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI kérdésé...

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Az LMP elfogadhatatlannak tartja a kishantosi vetés elpusztítását, amellyel véleményük szerint felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők. A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott kö...

http://ujhazak.com