KSH: márciusban lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme

mezogazdasagMárciusban lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme: 14,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest a februári 17,0 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A növényi termékek 20,5 százalékkal drágultak az előző havi 22,9 százalékot követően, az állati termékek árszintje 4,2 százalékkal emelkedett a februári 6,5 százalék után.
Az idei év első negyedévében a mezőgazdasági termelői árak 16,7 százalékos növekedésével szemben a ráfordítási árak csupán 6,7 százalékkal nőttek.

Márciusban a gabonafélék ára 25,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az előző hónaphoz képest viszont 3 százalékkal csökkent a búza és a kukorica ára.
Az ipari növények ára 19,7 százalékkal nőtt éves szinten, ezen belül az olajos növények ára 19,1 százalékkal lett magasabb. A napraforgó tonnánkénti ára rekordmagasságot, 143 900 forintot ért el. A burgonya árindexe az előző évi nagyon alacsony árak miatt 74,9 százalékos árnövekedést mutat, míg az előző hónaphoz képest mind a felvásárlási, mind a piaci ára kismértékben csökkent.
A zöldségfélék ára 5,6 százalékkal emelkedett márciusban, miközben a gyümölcsök árszintje stagnált.

A vágóállatok termelői árszintje márciusban 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára ugyanakkor 21,7 százalékkal csökkent. A KSH magyarázata szerint az elmúlt évek árnövekedését részben a külkereskedelmi értékesítés okozta, ennek a visszaszorulása hatással van az árak csökkenésére.
A baromfi termelői ára 13,3 százalékkal nőtt, a vágósertésé 6 százalékkal nőtt. Márciusban a vágósertés felvásárlási ára 392 forint volt kilogrammonként.

Az állati termékek ára 0,6 százalékkal mérséklődött márciusban. A tej felvásárlási ára az elmúlt négy hónapban lényegében stagnált, 95 forintba került literenként, tavaly márciushoz képest a tej termelői árszintje 2,5 százalékkal nőtt.
A tojás termelői árszintje 2012. tavaly márciushoz képest 12,3 százalékkal csökkent, ami a tavaly bevezetett tartási jogszabály miatt kialakult hirtelen árnövekedést (65,5 százalék) részben kompenzálta.

Az első negyedévben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 6,7 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 7,5, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,8 százalékos növekedéséből tevődött össze.
A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben, 26,7 százalékkal. A műtrágyák ára ezzel szemben 2,3 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 7,3 százalékkal esett vissza. A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai nőttek az első negyedévben, az előbbinél 3,3, az utóbbinál 5,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,4, illetve az épületberuházások árának 1,2 százalékos emelkedése figyelhető meg.
A mezőgazdasági termelőiár-index és a ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013 első negyedévében 109,4 százalék volt, azaz 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.

MTI

Hozzászólások

Learatja a babérokat a robottraktor -  videó a cikkben

Learatja a babérokat a robottraktor - videó a cikkben

Mivel a népesség egyre nő, több élelmiszerre lesz szükség. Ezt pedig  egy valódi csodával szeretnék elérni, a robottraktorral. Nem teljesen automata, mivel távvezérlésű, de igen hatékonynak ígérkezik...

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Végre van újra magyar traktor 30 év után

Az egykori Dutra traktor újratervezéséről van szó, amelyet kis- és középgazdaságoknak fejlesztettek. A traktort egy Bács-Kiskun megyei gépipari cég építette a régi Dutra traktor újratervezésének segí...

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbér...

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Agrárkamara: március 20-áig kell igényelni az új őstermelői igazolványokat

Március 20-áig kell igényelniük az év elején bevezetett új, kártya alapú igazolványt azoknak az őstermelőknek, akiknek az igazolványa hatályos, de erre az adóévre még nem érvényesíttették - mondta a N...

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Fazekas Sándor: Magyarország elkötelezett a GMO-mentes élelmiszerek mellett

Magyarország elkötelezett a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes élelmiszerek mellett - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a berlini Grüne Wochéről (Zöld Hét) bejelentk...

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A terméktanács szerint hamar eredménye lesz a sertés tőkehús áfacsökkentésének

A sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 2016. január 1-jén esedékes csökkentése következményeként belátható időn belül kedvező fejleményekre számít a sertéságazatban a Vágóállat és Hús Szakmak...

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére több uniós forrás jut

A magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az Európai Unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint az előzőben - mondta a Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) elnöke csütö...

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

Fazekas: megújul a magyar vidékpolitika

A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesz...

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

A karácsonyfát 1500-2000 hektáron termelik Magyarországon

Karácsonyfát Magyarországon mintegy 1500-2000 hektáron, elsősorban az ország dél-nyugati részén, Zala, Vas és Somogy megyében termesztenek - válaszolta a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI kérdésé...

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Kishantos - Az LMP szerint elfogadhatatlan a vetés elpusztítása

Az LMP elfogadhatatlannak tartja a kishantosi vetés elpusztítását, amellyel véleményük szerint felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők. A párt az MTI-hez szombaton eljuttatott kö...

http://ujhazak.com