A nők nem egyenlőek a férfiakkal - Mondja ezt a miniszterelnök
Törökország miniszterelnöke (elnöke) Recep Tayip Erdogan szerint a nők azért nem egyenlőek a férfiakkal, mert az ellentétes az emberi természettel.
Azt is mondja hogy a biológiai különbségek megmutatják, hogy a férfi és a nő dolga mi is az életben.
Ő az az ember, akinek a politikáját Orbán Viktor példaként említette az idei Tusnádfürdői beszédében.
Az asszony szerepe a miniszterelnök szerint az anyaság, ezt az iszlámra hivatkozva mondta és az a baja, hogy nem lehet ezt a feministákkal megértetni.
A nőknek otthon kell maradni és legalább 3 gyermeket kellene szülniük, sőt szíve szerint be kellene vezetni ismételten a fejkendőt.
Az abortuszt és a sürgősségi fogamzásgátlást is be kellene a török miniszterelnök szerint tiltani, mert szerinte ez gyilkosság, sőt a császármetszés sem támogatandó szerinte, mert ezzel csökken a nők termékenysége.
Recep Tayyip Erdogan Isztambulban korábban fogadta a latin-amerikai muszlimok szövetségét, ahol bejelentette, hogy nem Kolumbusz fedezte fel Amerikát, mert előtte már jártak ott muszlimok. Azt is megtudhattuk, hogy ez 1178-ban történt. Tehát Amerikát a muszlimok fedezték fel 1178-ban. Ezért egy mecsetet is építtetni fog Kubában.
Korábban a Der Spiegel újságírója írt arról, hogy Erdogan és Orbán olyan mértékben osztják meg országuk lakosságát, mint egyetlen más politikus sem a kontinensen: saját állampolgáraik egy része "isteníti" őket, míg mások hangosan tiltakoznak ellenük.
Mindkét politikus olyan szintre fejlesztette a populizmust, hogy követőik körében már "politikai fanatizmusról" lehet beszélni, és mindkét kormányfő szemében elenyésző szerepe van az emberi jogoknak.
Mindkét politikus olyan szintre fejlesztette a populizmust, hogy követőik körében már "politikai fanatizmusról" lehet beszélni, és mindkét kormányfő szemében elenyésző szerepe van az emberi jogoknak.
Hozzászólások