Bicske új látványossága, az óriás sárkány

Bicskén, a Batthyány kastély parkjában található egy óriás sárkány, mintegy 15 ezer PET palackból készítették műanyag palackokból, körülbelül 30 méteres világító szörnyet.
A Bicskedély rendezvényes a bicskei gyermekotthonban rendezték meg, és itt látható Bicske legjobb arca, a PET sárkány.

A környezetvédő üzenetként is felfogható alkotást a bicskei Vajda János Gimnázium tanárai és, mely Európa legnagyobb, valószínűleg egyetlen PET állatát.

A sárkány, egy fogait villogtató, ám végtelenül szelíd állat. Körülbelül háromszázan vettek rész az előállításában, tudhattuk meg Vigyikánné Horák Andreától, a Hír24-nek tett nyilatkozatában, aki egyben az építés irányítója is volt.

A mű Homonyik András (az egyik szülő)által épített periodikus betonacél vázra épült.
A készítés során, a palackok tetejét és alját levágták, így összecsúsztathatóak lettek, és a levágott részeket sem dobták ki, hanem belehelyezték a Dínó testébe.

Igazi látványossággá sikeredett, főleg, hogy a diákok színes égőket vezettek a sárkányba, így éjjel igazi érdekesség, kivilágított látványosság.

Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatója szerint is, érdemes megnézni mindenkinek a nem minden napi alkotást, azoknak, akik még nem látták, és főleg azoknak, akik érdeklődnek a Dinók, sárkányok iránt, vagy csak gyermekeiknek akarnak szerezni egy élmény dús napot.

A lényeg, hogy aki teheti, és Bicske felé jár, ne hagyja ki, látogassa meg az óriási PET sárkányt!

Forrás: www.hir24.hu

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com