Costa Concordia - Schettino kapitány nem akart hős lenni

Újabb hangfelvételt hoztak nyilvánosságra kedden a két éve zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró bírósági tárgyalásán, melyen első alkalommal a Costa Crociere hajótársaság vezetőit is meghallgatták.

A hangfelvétel Francesco Schettino a Costa Concordia volt kapitányának hatósági kihallgatásán készült 2012. január 17-én, négy nappal a hajó balesete után. Schettino akkori kijelentéseit követően az ügyészség elrendelte a kapitány letartóztatását. A most nyilvánosságra hozott felvételen Schettino elismerte, hogy hibát követett el. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy minél több utas megmeneküljön. Schettino elmondta, hogy az utasokkal együtt ő is elhagyta a hajót és mentőcsónakkal Giglio szigetére ment, miután a Costa Concordia a parti szikláknak ütközött.

"Mondták, hogy menjek vissza a hajóra, de hogyan mehettem volna? Helikopterrel vagy úszva? Miért kellett volna eljátszanom a hőst? A hajó akkor már az oldalára dőlt, semmit nem tudtam volna tenni, a parton viszont százaknak tudtam segíteni" - hangsúlyozta a felvételen Francesco Schettino. A toszkán Grossetóban tavaly tavasz óta tartó per újabb tárgyalásán tanúként hallgatták meg Cristina Porcelli ügyvédet, aki a katasztrófa éjszakáján a Costa Crociere hajótársaság válságstábjának tagja volt. Porcelli elmondta, hogy a baleset óráiban telefonon tartották a kapcsolatot Francesco Schettinóval, aki arról számolt be nekik, hogy a Costa Concordia oldala sziklának ütközött, és ez a szikla nem volt feltüntetve a hajózási térképeken. A tanú szerint Schettino nem jelezte, hogy tragédia történt és áldozatokról sem beszélt. A kapitány inkább azt hangoztatta munkaadóinak, hogy általa az utolsó pillanatban végzett manőverrel megmentette az utasok életét.

bírói kalapácsEz az első alkalom, hogy a bíróság meghallgatta a Costa Crociere egyik vezetőjét. A hajótársaság tavaly vádalkut kötött az ügyészséggel és egymillió eurós bírságot fizetett. Egyedül Roberto Ferrarinit, a Costa Crociere válságstábjának vezetőjét ítélték el 34 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre. A bíróságon nyilatkozott Carlo Galli, Giglio sziget közlekedési rendőrparancsnoka is. Elmondta, hogy a baleset éjszakáján kétszer is felajánlotta Schettinónak, hogy csónakot ad neki, hogy visszatérhessen a hajójára. Erre Francesco Schettino mindkétszer nemet mondott. Galli hozzátette, hogy Schettino teljesen szárazon, polgári ruhában állt Giglio parti szikláin és innen figyelte a süllyedő hajót. A Costa Concordián tartózkodó 4229 személyből 32-en veszítették életüket. A hajószerencsétlenség egyetlen vádlottja Francesco Schettino.
forrás:MTI

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com