Figyelem!!! Heves zivatarok várhatóak!!

A várható heves zivatarok miatt több megyére is másodfokú, az ország nagyobb részére pedig elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda, azaz ma este.


A narancssárga, vagyis másodfokú riasztást Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Komárom-Esztergom, Veszprém megyére, valamint Fejér és Pest megye több részére, és a főváros területére adták ki. Emellett Bács-Kiskun megyét és annak környékét kivéve,  az összes megyében citromsárga, azaz elsőfokú riasztás van érvényben.

Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken 1-3 órán belül számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyeket viharos, akár az óránkénti 90 kilométeres erősséget is elérő, vagy meghaladó széllökések, jégeső, illetve felhőszakadás kísér. 30-45 perc alatt akár 50 milliméter eső is lehullhat.

Ezzel egy időben a hőség megszűnik. Csütörtökön már csak a déli, délkeleti megyékben lehet a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok körül.

Azokra a területekre, ahol másodfokú riasztás van érvényben, vigyázzanak értékeikre! Autóikkal ne parkoljanak fák alatt, ha lehet takarják le, vagy parkoljanak be garázsba!

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com