A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.Négy hónapnyi járás után szakított a párjával Jennyfer Jay, aki azért döntött a kapcsolat felbontása mellett, mert a ChatGPT azt tanácsolta neki, hogy jobbat érdemel a jelenlegi társánál. A 38 éves essexi nő a közösségi médiában számolt be arról, hogy napi szinten kért tanácsot a mesterséges intelligenciától, miután úgy érezte, hogy kezd megromlani a viszonya.

 

Emellett a ChatGPT segített neki feldolgozni a történteket, valamint segített megfogalmazni a férfinak írt üzeneteket.

Jennyfer véleménye szerint sokkal több hasznát vette a mesterséges intelligenciának, mint a korábbi terápiás beszélgetéseknek, amelyekért még fizetett is, ezért szerinte a magánéleti válság megoldására nemcsak olcsóbb, hanem hatékonyabb megoldás is az MI.

 

A nő arról is beszélt, hogy a szakítás után teljesen kiborult, és minden nap a ChatGPT-vel társalgott, ami így a nap 24 órájában elérhető szakítótársává vált. Jennyfer azt is elmondta a programnak, hogy hogyan viselkedett vele a párja, és beszámolt azokról az érzéseiről, amelyeket ezek kiváltottak belőle. Ezek alapján tanácsolta a szakítást az MI.

 

Jennyfer barátai inkább arra biztatták a nőt, hogy bocsásson meg, de a ChatGPT világossá tette a számára, hogy elege van a kapcsolatból, mert a párja nem tesz bele elég erőfeszítést. Jennyfer azt is elmondta, hogy direkt megkérte a programot, hogy ne barátként, hanem párkapcsolati tanácsadóként viselkedjen.

 

A nőt meglepte, hogy az MI milyen empatikusan tud reagálni, ezért másokat is arra biztat, hogy kérjenek tanácsot a ChatGPT-től, ha úgy érzik, hogy erre van szükségük, és kezeljék szakemberként, ne pedig közeli ismerősként.

 

Ennek az esetnek a tanulságai ellenére a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI nyomatékosítja, hogy a program nem helyettesítheti a mentális egészséggel kapcsolatos segítségnyújtást vagy a szakszerű ellátást, éppen ezért érzékeny témák esetében az MI általában arra biztatja a felhasználókat, hogy keressen fel egy igazi szakembert.

 

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Elektromos fogkefe buktatta le a hűtlen férjet

Elektromos fogkefe buktatta le a hűtlen férjet

Az elektromos fogkeféhez tartozó alkalmazás adatai keltettek gyanút a feleségben.

http://ujhazak.com