A cseh lakosságot megosztja az azonos neműek házasságkötésének lehetősége

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban a lakosság fele támogatja az azonos neműek házasságkötésének lehetővé tételét, míg 45 százalék ellenzi - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton tették közzé Prágában.A CVVM közvélemény-kutató intézet májusi felmérése szerint a megkérdezettek 64 százaléka egyetért azzal, hogy az azonos nemű párok örökbe fogadhassák partnerük gyermekét. Ugyanakkor az emberek 48 százaléka azt is lehetővé tenné az azonos nemű pároknak, hogy árva gyermekeket fogadjanak örökbe. Ezt a megkérdezettek 45 százaléka ellenezte.

   
Függetlenül a felméréstől, Csehországban a héten kiújult a vita az azonos nemű párok házasságáról.

A képviselőház 46 képviselője csütörtökön a parlament elé terjesztett egy javaslatot, amely lehetővé tenné az azonos neműek házasságkötését. Válaszul erre a lépésre pénteken egy másik, 37 tagú képviselői csoport azt kezdeményezte, foglalják az alkotmányba, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő legalizált kapcsolata.
    

A cseh társadalom nagymértékben toleráns az azonos neműek kapcsolata iránt. A rendszeresen készített országos felmérésekből kitűnik, hogy míg 1990-ben csupán a lakosság 10 százaléka nyilatkozott kedvezően a melegekről és a leszbikusokról, addig jelenleg ez az arány már 75 százalék. 2006-ban törvényesítették az azonos neműek bejegyzett partnerségét, amelyet épp úgy anyakönyveznek, mint a férfiak és nők házasságát.


A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyermeket nem fogadhatnak örökbe. Az elmúlt több mint egy évtized alatt a jogok ugyan bővültek, de a bejegyzett partnerség ma sem egyenrangú a házassággal. Ezt a helyzetet szeretné megváltoztatni az a 46 képviselő (ANO, TOP 09, STAN, kalózok, kommunisták, szociáldemokraták), akik az első beadványt aláírták. "A jogrend javasolt módosításának alapelve, hogy az azonos nemű párok és gyermekeik családi élete ugyanolyan szintű védelmet élvezzen, mint a házastársaké és gyermekeiké, s egyforma legyen társadalmi státusuk is" - olvasható a javaslat indoklásában.
    

Az európai civilizációban a házasság történelmileg "egy férfi és egy nő köteléke" és a "család alapvető szerepének megvalósítására csak egy ilyen kapcsolat képes" - állítja a másik tábor. Ezt a beadványt 37 képviselő írta alá (kereszténydemokraták, polgári demokraták, szociáldemokraták, ANO, TOP 09, STAN). Ez utóbbi képviselői csoport azt javasolja, hogy az így meghatározott család védelmét az alkotmányban, konkrétan az ahhoz csatolt emberi szabadságjogok listájában rögzítsék. Szerintük az azonos neműek partneri kapcsolatának házasságként való hivatalos elismerése "természetellenes".
    

Mindkét javaslatot először a kormány fogja megvitatni és véleményezni, s csak azután kerül a képviselőház és a szenátus elé. Hasonló vita már az előző választási időszakban is lezajlott, de a tavaly őszi választások miatt a parlament nem hozott semmiféle döntést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com