A csodás párkapcsolat öt lépcsőfoka
Először önmagunkat kell felkészítenünk, ha szerelemre vágyunk.Lassan itt a tavasz, amikor felpezsdülnek a hormonok, és hirtelen az is párt keres, aki télen még a boldog szinglik életét élte, ám a pártalálás nem olyan könnyű, mint elmenni a boltba egy csokiért, ha hirtelen megkívánjuk.
Amennyiben úgy döntünk, hogy társra vágyunk, akkor először önmagunkat kell felkészítenünk, hogy később az igazi besétálhasson az életünkbe. Az alábbi öt gyakorlat abban fog segíteni, hogy ne csak kívül, hanem belül is vonzóak legyünk.
Szeressük önmagunkat: Az életben mindenhez hozzásegít az önszeretet, tehát mondhatjuk, hogy ez a sikerhez vezető út első lépése. Ha jelenleg nem vagyunk odáig önmagunktól, akkor próbáljuk érzéssel azt mondogatni, hogy szeretjük önmagunkat.
Emellett tegyünk is magunkért úgy, mintha saját magunkkal élnénk párkapcsolatban. Ez lehet, hogy elsőre morbidnak hangzik, de attól még tény, hogy energiaszinten azt fogjuk sugározni mások felé, hogy ők is szeressenek.
A cél az, hogy egyedül is egésznek érezzük magunkat. Menjünk moziba, szórakozóhelyre, vagy az ebédnél terítsünk meg szépen magunknak. Ezzel a nyitottsággal azt üzenjük másoknak, hogy közeledhetnek felénk.
Legyünk hálásak: A világon szinte mindent előrelendít a hála ereje. Ha párkapcsolatot szeretnénk bevonzani, akkor azért adjunk hálát, amink már van, például azokért a képességekért, amelyekkel mindent meg tudunk majd adni a leendő kedvesünknek. A hálával felerősítjük a rezgéseket, tehát az, ami jó, az még jobb lesz.
A következő lépés az, hogy merjünk álmodni, és köszönjük meg, hogy megkaptuk a csodálatos kapcsolatot, amire vágytunk. Ezt tegyük jelen időben, mert akkor azt közvetítjük, hogy már megkaptuk azt, amit szeretnénk. Ez a hitünket erősíti meg, az álmainkat pedig előbb-utóbb a valóság is követni fogja.Írjuk le, képzeljük el: Írjunk egy aprólékos listát arról, hogy milyen társra vágyunk. A felsorolásban szerepeljen, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzen a leendő párunk. A külsőt is megadhatjuk, ám a belső értékek ennél fontosabbak, ha hosszú távú kapcsolatra vágyunk.
Gondolkozzunk el azon, hogy miért szeretnénk párkapcsolatot, melyek azok a pozitív dolgok, amiket ez hozzátenne az életünkhöz. Amikor ezzel készen vagyunk, akkor képzeljük el, hogy együtt vagyunk a leendő kedvesünkkel, gondoljunk minél több közös szituációra, amibe vigyünk érzelmeket.
Próbáljuk görcsök nélkül, lazán átélni az álmot. Ez akkor nem lesz nehéz, ha teljesek vagyunk. Higgyünk benne, hogy megkaphatjuk a nekünk járó legcsodálatosabb kapcsolatot, mert megérdemeljük.
Tegyük boldoggá önmagunkat: Ez a pont az energetika miatt fontos, hiszen amikor boldogok vagyunk, akkor ilyen energiát sugárzunk, ezzel pedig magunkhoz vonzzuk azokat az embereket, akik velünk rezonálnak.
Mindenki kedveli a boldog, elégedett, energikus embereket, akiknek jó érzés a társaságában lenni, míg azt hamarosan mindenki kerülni fogja, aki folyamatosan panaszkodik. Próbáljunk pozitív energiát közvetíteni, mert akkor nagy az esélye, hogy sok emberrel kerülünk kapcsolatba, és így megnő a valószínűsége annak, hogy életünk szerelme is megjelenik a színen.Tegyünk érte: Nem elég csak elképzelni, hogy magunkhoz vonzzuk a leendő párunkat, akivel csodás lesz a párkapcsolatunk, ugyanis ezért a valóságban is tennünk kell. Legyünk mindig ápoltak, fogadásra készek, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mikor toppan be az életünkbe a szerelem.
Az is fontos, hogy ne alakítsunk ki magunkról hamis képet. Ragaszkodjunk ahhoz, amit meg tudunk tartani! Ha randevúra megyünk, akkor hozhatjuk a legjobb formánkat, de a mindennapi életben ne akarjunk annak tűnni, akik nem vagyunk, mert ezzel csak zátonyra futunk. Amennyiben úgy szeret belénk valaki, hogy önmagunkat adjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illető minket szeret, és nem egy hamis képet, amit lefestettünk önmagunkról.
Végezetül, ha egyedül élünk, akkor csináljunk helyet a szekrényben a leendő kedvesünk holmijának, sőt, egyes tanácsadók szerint az is jó ötlet, ha férfi papucsot és borotvahabot veszünk, mert ez egy jelzés az Univerzum felé, hogy készen állunk a párunk fogadására, akivel egy csodás kapcsolat vár ránk.
(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások